Tombol a retró, szárnyal az Adidas
Működni látszik Bjorn Gulden Adidas-vezér újjászületési terve, legalábbis erről árulkodnak a cég harmadik negyedévről közzétett eredményei, amely a legtöbb régióban erőteljes növekedést mutatnak.

A német sportszergyártó keddi közlése szerint Észak-Amerikán kívül mindenhol két számjegyű növekedést produkált a vállalat. Az amerikai eredményeket ugyanis a Yeezy cipők csökkenő eladásai még mindig visszahúzzák. A cég működési nyeresége 598 millió euróra nőtt az egy évvel korábbi 409 millió euróról.
A hónap során az Adidas már megemelte éves profitcélját, immár harmadszorra, köszönhetően a retró sneakerek iránti kereslet fellendülésének – idézi fel a Bloomberg. A cég így már 1,2 milliárd eurós működési nyereséggel számol idén, míg legutóbbi jóslata még csak mintegy 1 milliárd euróról szólt.
Kiheverte a szakítást Ye-vel az Adidas
Gulden tavaly januárban vette át a cég vezetését, nem sokkal azután, hogy az Adidas megszüntette együttműködését az ekkor már csak Ye nevet használó Kanye Westtel. Az új vezérigazgató az olyan retró termékekre alapozta a cég szerencséjének visszafordítását, mint a Samba vagy Gazelle cipők, és bejött a számítása. A cég részvényei is jobban szerepeltek, mint a rivális Puma papírjai, ám az iparágban továbbra is a Nike a piacvezető, minden baja ellenére.
Az Adidas részvényei idén 16 százalékot emelkedtek, míg mind a Nike, mind a Puma vesztett az értékéből.
Gulden szerint minden régió, eladási csatorna és termékrészleg növekszik, még az eladások 7 százalékos csökkenését jelző Észak-Amerika is, ha nem számolunk a Yeezy márkával. A vállalat folytatja a Yeezy készletek kiárusítását, ami mintegy 50 millió euróval járult hozzá a harmadik negyedév nyereségéhez, ám a negyedik negyedévben erre már nem lehet számítani az Adidas szerint.


