Új terméket vezetett be a DDC
A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) itthon is bevezette az evoBuild nevű, alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátással készült cementből előállított termékcsaládját. A termék a hagyományos betonnal azonos szilárdságot ad, ám szén-dioxid-lábnyoma 30 vagy akár 80 százalékkal is kisebb. Az evoBuild betontermékek „Magyar” és „Hazai” termék védjegyes cementtípusok felhasználásával készülnek a hazai szabványok alkalmazása mellett.

A cementgyártó a termék bevezetéséhez kulturális programot is passzított. Kolodko Mihály szobrász készített a környezetbarát termék, illetve a Duna-parton összegyűjtött hulladék felhasználásával szoborcsoportot, amelynek a végleges helyét a váci Duna-partra tervezték. Kolodko egyébként több szempontból is kötődik a DDC-hez, hiszen Vácon alkot és él.
Régóta tervezte a szoborcsoportot, és a DDC-vel közösen találták meg a legmegfelelőbb betonkeveréket az alkotáshoz.
Az evoBuildet alkalmazni lehet magas- és mélyépítési monolit vasbeton szerkezetekhez, egyéb vasbeton szerkezetekhez, vízzáró, fagyálló, kopásálló betonszerkezetek építéséhez, nagy tömegű betonozáshoz, látszó betonok, esztétikus felületek elkészítéséhez, ipari létesítmények, ipari padlók építéséhez, zöldlakóépületek, társasházak kivitelezéséhez.