BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy Márton döntött: új vezetőt nevezett ki egy fontos társaság élére

Nagy Márton az Exim korábbi pénzügyi vezérigazgató-helyettesét nevezte ki az Államadósság Kezelő Központ élére.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az Államadósság Kezelő Központ alapítói joggyakorlójaként 2025 februárjától Hoffmann Mihályt, az Exim eddigi pénzügyi vezérigazgató-helyettesét nevezi ki a társaság vezetői feladatainak ellátására – írta a Nemzetgazdasági Minisztérium. 

NAGY Márton, nyugdíj
Nagy Márton az Exim korábbi pénzügyi vezérigazgató-helyettesét nevezte ki az Államadósság Kezelő Központ élére / Fotó: Hegedüs Róbert / MTI

Hoffmann Mihály 17 éven keresztül a Magyar Nemzeti Bankban dolgozott, kezdetben költségvetési, adósságfinanszírozási, makropénzügyi témákkal foglalkozott, majd a későbbiekben a jegybanki devizatartalék stratégiai kérdései, a monetáris politikai eszköztár, illetve a kockázatkezelés területén szerzett szakmai tapasztalatokat. 

A szakember az elmúlt két és fél évben az Exim pénzügyi vezérigazgató-helyetteseként – többek között – a forrásbevonási területet is felügyelte, ennek keretében a hazai finanszírozási lehetőségek kiaknázása mellett több sikeres nemzetközi devizakötvény-kibocsátás megvalósításával is hozzájárult az Eximbank mérlegének dinamikus bővüléséhez, a hitelezés beindításához, a magyar vállalkozások támogatásához és a fenntartható gazdasági
növekedéshez. 

Nagy Márton  köszönetét fejezte ki Kurali Zoltánnak az elmúlt években mutatott lelkiismeretes munkájáért. Kurali Zoltán 2019 szeptemberétől vezette az intézményt, korábbi piaci tapasztalatával és innovatív megoldásaival érdemben támogatta a hazai adósságkezelést.

NGM: az Európai Bizottság pozitívan értékelte Magyarország költségvetési tervét

Az Európai Unió új gazdaságirányítási keretrendszerében minden tagállamnak középtávú költségvetési-strukturális tervet kell készítenie.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.