A versenyhatóság eljárást indított a kereskedelmi láncok ellen
Újabb versenyfelügyeleti eljárásokat indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) három élelmiszer-kiskereskedelmi láncnál is. A fogyasztói jelzések alapján megfogalmazott gyanú szerint a SPAR, az Aldi és a Tesco vélhetően megtévesztő kereskedelemi kommunikációt folytat egyes teljes kiőrlésűként hirdetett termékeivel kapcsolatban.

- Február 12-én a Lidl 186 millió forintos bírságot kapott, mert a cég négy, teljes kiőrlésűként hirdetett termékével kapcsolatban megtévesztette a fogyasztókat. Magyarországon több mint egymillióan élnek cukorbetegséggel, számukra rendkívül lényeges, hogy milyen alapanyagokból készülő péksüteményeket fogyasztanak.
- Február 13-án közölte a Gazdasági Versenyhivatal, hogy megtévesztő volt a Lidl Magyarország kereskedelmi kommunikációja négy „teljes kiőrlésűként” hirdetett terméke esetében.
Kiderült, hogy az érintett pékárukban található liszt csak alig egyharmad arányban volt teljes kiőrlésű. A fogyasztók megtévesztése miatt a GVH Versenytanácsa 186 millió forint bírságot szabott ki az országszerte mintegy 200 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozásra.
A versenyhivatal az eljárás lezárását követően közölte, hogy fogyasztói jelzések alapján panaszeljárások keretében vizsgálja további piaci szereplők teljes kiőrlésű termékekkel kapcsolatos tájékoztatási, illetve kereskedelmi gyakorlatát.
A panaszeljárások következményeként most versenyfelügyeleti eljárást indított a GVH, a SPAR, az Aldi és a Tesco lánccal szemben is.
A GVH mindhárom élelmiszer-kiskereskedelmi cég esetében észlelte, hogy egyes teljes kiőrlésű jelzővel forgalmazott, helyben sütött pékáruikkal kapcsolatos kereskedelmi kommunikációjukban, illetve önmagában ezen termékek elnevezésével valószínűsíthetően megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytatnak. A gyanú szerint a cégek azt a téves benyomást keltik a fogyasztókban a termékek összetétele mint lényeges jellemző tekintetében, hogy túlnyomó részben teljes kiőrlésű liszttel készültek.
A versenyfelügyeleti eljárások megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárások a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányulnak.


