A harctéri robotokat gyártó német startup, az ARX Robotics 59,9 millió dollárt fordít egy délnyugat-angliai üzemre, amely 90 munkahelyet teremt. A termelés három éven belül indul meg és évente 1800 pilóta nélküli földi jármű (UGV) gyártását tervezik.
A Bloomberg emlékeztet: a cég az elmúlt egy év során kétszer gyűjtött kockázati- és magántőke-befektetést, a napokban zárult, 31 millió eurós második finanszírozási kört a német HV Capital vezette. A vállalkozást mindkétszer támogatta a NATO innovációs alapja. A startup egyike a számos új európai hadiipari vállalatnak, amelyek felkeltették a befektetők figyelmét.
A védelmi ágazatban tevékenykedő cégek az orosz–ukrán háború kirobbanása után kezdték meg a termelés felfuttatását: az Egyesült Államok és az európai kormányok megerősítik hadseregüket, valamint feltöltik készleteiket, miután a Kijevnek szállított lőszerek és fegyverek mindenhol kiürítették a raktárakat.
Európában – Oroszországot is beleértve – tavaly 17 százalékkal nőttek a katonai kiadások 2023-hoz képest, amivel meghaladták a hidegháború végén mért szintet. Sőt, Donald Trump amerikai elnök fokozatosan a két és félszeresére, a GDP 5 százalékára emelné a katonai kiadásokat.
Ebből kifolyólag rengeteg pénz áramlik hadiiparba. Az európai kormányok igyekeznek helyi cégeket támogatni, aminek az egyik haszonélvezője az ARX Robotics. A német startup saját bevallása szerint évente pár száz pilóta nélküli földi járművet gyárt.
A cég által termelt robotokat azonban nem úgy elképzelni, mint a Terminátor halálosztóit, hanem kis méretű, önvezető vagy távolról irányított lánctalpas járművekre kell gondolni, amelyekre radarok, érzékelők és hordágyak szerelhetőek fel. Ugyan létezik halálos fegyverrel felszerelt UGV is, de a német startup ilyeneket egyelőre nem gyárt.
Sorban állnak a vevők az új horvát csodafegyverért
A kézifegyvereiről ismert horvát HS Produkt 2025 februárjában mutatta be legújabb könnyűgéppisztolyát, a Kuna nevű típust. A horvátok korábbi pénzneméről elnevezett fegyver több kaliberben is elérhető, és a gyártó szerint a legnehezebb körülmények között is kiválóan teljesít. A horvát kézifegyvert Brazíliában már rendszeresítették, és az Egyesült Államok is érdeklődik iránta
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.