
Trump arany mobiltelefonját már nem biztos, hogy az Egyesült Államokban állítanák elő
A Trump Organization már nem hirdeti, hogy a nemrég bemutatott okostelefonjukat az Egyesült Államokban fogják gyártani, mivel kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a Trumpról elnevezett arany telefont a korábban jelölt áron Amerikában is gyártani lehetne – írja a CNBC.

Júniusban a Trump Organization közölte, hogy Trump Mobile néven saját mobilszolgáltatást indít el és okostelefont dob piacra, amely alternatívát tervez nyújtani a konzervatív fogyasztóknak a nagy távközlési szolgáltatók mellett.
Az aranyszínű T1-re keresztelt mobiltelefon kiskereskedelmi ára 499 dollár (közel 170 ezer forint) lesz.
A bejelentéskor a cég weboldalának kezdőlapján egy banner hirdette: „Az USA-ban készült T1 telefonunk már előrendelhető.”
A termék bemutatásakor a New York-i Trump Towerben az elnök legidősebb fia, Donald Trump Jr. úgy fogalmazott, hogy egy egész termékcsomagot fognak bevezetni, az emberek egyetlen havi átalánydíjért telemedicinát kaphatnak a telefonjukra, közúti segítségnyújtást az autójukra, korlátlan sms-ezést a világ száz országába.
A bejelentés után beindított weboldalon részletesen bemutatták a szeptembertől kapható, Trump márkanévvel ellátott új okostelefont, valamint
az új hálózat havi 47,45 dolláros (több mint 16 ezer forint) előfizetési tervét.
A Trump elnök védjegyeit kezelő szervezet, DTTM Operations kérelmeket nyújtott be az elnök nevének és a T1 kifejezésnek a távközléssel kapcsolatos szolgáltatásokra történő használatára.
A telefon gyártási helyére való utalást teljesen eltávolították. A változást először a The Verge vette észre.
A T1 weboldala most azt állítja, hogy
a telefon „amerikai büszke dizájnnal” rendelkezik, és „itt, az USA-ban keltették életre” – bár nem világos, hogy ez azt jelenti-e, hogy valóban Amerikában fogják gyártani.
Egy a CNBC-nek adott nyilatkozatban azonban Chris Walker, a Trump Mobile szóvivője azt mondta, hogy „a T1 telefonokat büszkén gyártják Amerikában”. „Az ezzel ellentétes találgatások egyszerűen pontatlanok” – tette hozzá Walker.
Amikor a T1-et először bejelentették, a szakértők azt mondták a CNBC-nek, hogy a készüléket valószínűleg Kínában fogják gyártani. Az Egyesült Államoknak jelenleg nincs fejlett ellátási lánca okostelefonok gyártásához. Még ha lenne is, sok alkatrésznek külföldről kellene származnia.
A gyártási helyszínre vonatkozó szöveg nem az egyetlen dolog, ami megváltozott a T1 weboldalán. A készülék néhány funkciója és specifikációja is frissült.
A Trump Mobile weboldala a kezdeti bejelentésben azt írta, hogy
- a T1 AMOLED kijelzője 6,8 hüvelyk (17,27 centiméter) átmérőjű volt, ezt most 6,25 hüvelykre (15,88 centiméter) változott,
- illetve a 12 gigabyte-nyi memóriatárra való utalást is levették.
Szokatlan lépés egy okostelefon-gyártó cég részéről, hogy a bejelentés után megváltoztatják egy eszköz specifikációit.
Az amerikai elnök kiemelt prioritásként kezelte a technológiai gyártás visszatelepítését az Egyesült Államokba. Míg kezdetben a félvezetőgyártó kapacitás kiépítésére összpontosított, az elnök az okostelefonokra fordította a figyelmét.
Emellett az Apple ellátási láncát is vizsgálta, és arra szólította fel az iPhone gyártóját, hogy az Államokban állítsa elő a készülékét. A tech óriás az év elején közölte, hogy négy év alatt 500 milliárd dollárt fektetne be az amerikai gazdaságba. Az Apple igyekszik jó kapcsolatot kiépíteni a Trump-kormánnyal, hogy engedményeket kapjon a kínai behozatalra kivetett szigorú vámok alól.




