BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Hivatalos: új gyorsétterem jelenik meg Magyarországon, de ennek ára van – jól ismert a tulajdonos

A Tóth testvérek közölték, hogy sokszor jobban inspirálja őket az alkotási vágy, mint maga az üzemeltetés. Újabb Simon’s Burgert azonban nem nyitnak, mert nem voltak megelégedve a működésükkel.

A Tóth testvérek 2022 végén nyitották meg első éttermüket baráti segítséggel 8-9 millió forintból. Az első teljes üzleti évben közel egymilliárdos árbevételt értek el, 2024-ben pedig a Simon’s cégcsoport már mintegy 5 milliárd forintos forgalmat bonyolított le. 

A Simon’s Burger tulajdonosai egy teljesen új márka építésébe kezdenek / Fotó: Tóth Simon/ LinkedIn

Az elmúlt hónapokban több új Simon’s Burgert nyitottak, köztük Nyíregyházán, Egerben és a Budapesten is, mellettük egy Smashyt és egy Buddy’st üzemeltetnek szintén a magyar fővárosban.

Tóth Simon, a cég egyik alapítója a közösségi oldalán számolt be róla, hogy egy újabb márkát indítanak el a magyar piacon. 

Létrehoztunk egy új brandet, a Travis’ Tenderst, ahol a csirke kerül most a főszerepbe

– írta a posztjában Tóth Simon.

Hozzátette, hogy folyamatos bennük az  alkotás iránti vágy, és ez sokszor jobban inspirálja őket, mint maga az üzemeltetés. „Ezért belevágtunk most egy ilyenbe is. Hamarosan megnyitjuk a helyet” – írta.

A Simon’s Burger a Facebookon korábban arról számolt be, hogy az elmúlt két és fél évben több mint húsz új éttermet nyitottak meg, de azt is hozzátették, hogy az alapítók nem voltak megelégedve a működéssel. „Ezért most egy ideig nem éttermeket építünk, hanem rendszert” – írta a cég, amely kissé ellentmond az új csirkésétterem-tervüknek.

Azt is írta a cég, hogy elindítják a Simon’s Universityt, ahol minden kollégájuk – akár régóta van velük, akár most csatlakozott – megkapja azt a tudást, amivel még profibb vendégélményt tudnak adni. „A következő időszak a tanulásról, fejlődésről és építkezésről szól. 

Igen, egy darabig nem nyit új helyet az anyavállalat, de a franchise partnereink már készülnek, és hamarosan több városban is találkozhattok velük”

– közölték.

Korábban a a Világgazdaság is beszámolt róla, hogy a testvérpár  a Smashy Burger nevű márkájuknak nyitottak étteremet New Yorkban a világváros egyik legforgalmasabb pontján:

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.