forgalmi adó

Hét évet ért a nyolcvanmilliós adócsalás

Jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy pusztaföldvári gabonakereskedőt, aki több mint 200 millió forint forgalmi adót nem fizetett meg.
2017.02.09. 16:10 Olvasási idő: 0 perc

Többfelé kell áfát fizetni

Könnyen lehet, hogy 2010-től jóval több feladatuk lesz azoknak a cégeknek, amelyek az EU több tagországában is kínálnak szolgáltatásokat, legalábbis ami a forgalmi adók elszámolását, bevallását és befizetését illeti.
2009.08.06. 07:39 Olvasási idő: 0 perc

A megemelt áfa miatt megdrágulnak a leszerződött lakások

A júliusban hatályba lépő áfatörvény-módosítás - amely a forgalmi adó kulcsát 25 százalékra emeli - tízezer leszerződött lakásvásárlót érint hátrányosan azzal, hogy megdrágul az otthonuk - mondta Földi Tibor a Cordia Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek hétfőn, hozzátéve: egy pénzügyminisztériumi értelmezéssel mérsékelni lehetne a veszteséget.
2009.06.08. 20:54 Olvasási idő: 0 perc

Áfa-módosítás és válság - Még az USA-ban is bevezetnék!

A gazdasági válság kitörése óta világszerte számos kormány próbálja az áfa emelésével javítani a költségvetés helyzetét, ugyanakkor arra is van példa, hogy a gazdaság élénkítése végett éppen hogy csökkentik a fogyasztást terhelő adókat.
2009.05.29. 09:29 Olvasási idő: 0 perc

Csökkenő céges adóterhek

Világszerte csökkennek a vállalatok adóterhei, és inkább a forgalmi jellegű adók jelentősége növekszik, állapította meg kedden közzétett elemzésében a KPMG.
2008.09.09. 15:01 Olvasási idő: 0 perc