Az orosz állami Roszatom nukleáris holdingnál működő digitális beszerzés a korábbinál átláthatóbbá és hatékonyabbá tette a beszerzéseket, de a rendszer működésébe betekintő szervezet – a Roszatom tevékenységének Átláthatóságát Növelő Tanács – napokban tartott ülésén azt is megállapították, hogy érdemes a Brief nevű koncepciót továbbfejleszteni. A 2011-ben létrejött tanács fő feladatai közé tartozik az információcserét szolgáló események szervezése, innovatív megoldások megvalósításának módszereinek kidolgozása és az ezek adaptálására vonatkozó gyakorlatok cseréje, illetve az állami hatóságok képviselőivel folytatott megbeszélések lebonyolítása.

A mostani rendezvényen Roman Zimonasz, a Roszatom beszerzési, logisztikai és minőségirányítási igazgatója ismertette a Brieffel jellemzőit és működését.

A Brief digitális tér koncepciója megváltoztatja a beszerzési algoritmust.

Fotó: Sputnik via AFP

Lehetővé teszi a beszerzési eljárás idejének minimalizálását azáltal, hogy adatbázist hoz létre azon beszállítók ajánlataiból, akik együttműködési szándékot fejeztek ki, regisztráltak a rendszerben, és részletes információkat adtak meg termékeikről és azok áráról. Ennek köszönhetően a rendszerben dolgozó vevő rendelkezik egy olyan ajánlati adatbázissal, amelyet beszerzési igényként használhat fel a lehetséges szállítótól. A vásárlónak a termékek kiválasztása után már csak tisztáznia kell a rendszerben kínált termékek árát, és naprakész ajánlatot kell kapnia a szállítótól. A Briefet egyelőre az iparágon belül használják, de a tervek szerint később az iparágon kívüliek is hozzáférhetnek Roman Zimonasz tájékoztatása szerint.

Az eseményen online részt vett Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója kiemelte, hogy a korábbi hónapok helyett a Brieffel már órák alatt beszerezhető az érintett termékek széles köre. E rendszert azonban fejleszteni kell ahhoz, hogy az egyedi vásárlások során el lehessen mozdulni a gyártmányok vásárlásától a technológiai megoldások beszerzése felé. A fejlesztési elképzeléseket a tanács tagjai is támogatták a Roszatom közleménye szerint.

Minireaktorok a nagyvilágban

A Roszatom azon túl, hogy komplett, egyhetes nukleáris programot szervezett a hétfőn zárult Dubaji Expón, előrelépett külföldi terjeszkedése terén is. Vezetői szándéknyilatkozatot írtak alá Kirgizisztán vezetőivel kis, moduláris atomreaktorok (SMR) eladásáról, amelyekről egyébként szintén elhangzott előadás a világkiállítás tematikus hetén. A szándéknyilatkozat szerint a felek együttműködnek egy kisméretű moduláris reaktorral szerelt atomerőmű megépítésében, lehetőség nyílik a kirgizisztáni nukleáris infrastruktúra fejlesztésére, kutatási és egy olyan program is indulhat, amelyen műszaki támogató személyzetet képeznek. A SMR-technológia a Roszatom egyik legígéretesebb üzleti területe, mert az ilyen blokkokkal biztosítható a távoli, nehezen elérhető területek energiaellátása. A társaság a világon elsőként épít szárazföldi SMR-atomerőművet, mégpedig Jakutiában, ahol Oroszország legjelentősebb aranylelőhelyei vannak. Az üzem építése 2028-ban fejeződik be.