Várhatóan tizenhárom intézkedéssel bővül azon tevékenységek listája, amelyek figyelembe vehetők az arra kötelezett vállalatok energiafelhasználása csökkentésének meghatározásakor. Az uniós mintát követve a múlt év elejétől Magyarországon bevezetett energiatakarékossági kötelezési rendszer (EKR) évenként adott mértékű megtakarítást ír elő az áramkereskedőknek, az egyetemes áramszolgáltatóknak, a gázkereskedőknek, az egyetemes gázszolgáltatóinak, végül a végfelhasználókat közlekedési célú üzemanyaggal ellátóknak.

A rendszer célja az, hogy a kötelezettek olyan programokat vezessenek be és hajtsanak végre, amelyek a végfelhasználóiknál igazolt energiamegtakarítást eredményeznek. 

Ám, ha nem teljesítenek, akkor fizetnek: az energiahatékonysági járulék 50 ezer forint az adott évben elmulasztott minden 1 gigajoule megtakarítás után.

Az EKR-ben figyelembe vehető 26 intézkedés öt csoportot alkot a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) honlapján található listán, és ugyanezen öt csoport egészülne ki a fenti 13 intézkedéssel, amelyekről azonban még egyeztet a MEKH.

A legnagyobb csoport az épületek energiafelhasználásával kapcsolatos,

tizenegy elemét például a szigetelés, a nyílászárócsere, a fűtéskorszerűsítés és a távhőrendszerhez történő csatlakozás alkotja. További négy eleme a társasház komplex felújításának egyszerűsített elszámolása, a split klíma és a ventilátor cseréje, végül a szellőztető rendszer bővítése lehet hővisszanyerő rendszerrel, ha a konzultáció eredményeként ilyen döntést hoz a hivatal.

A második csoportba a háztartási és irodai berendezések cseréje, a harmadikba hét, technológiai jellegű intézkedés tartozik: cserélhetők a kompresszorok, a kazánok és a villanymotorok, és hatékonyabbá is tehető a működésük. E lista várhatóan a kompresszor, a transzformátor, a hűtőkészülék és a központi hűtőberendezés cseréjével bővül. 

Fotó: STEFANI REYNOLDS

A közlekedés terén figyelembe vehető energiamegtakarításokat a járműflotta cseréje, a flottás autók abroncsnyomásának beállítása, az energiatakarékos gumiabroncs használata, és a kerékpáros munkába járás ösztönzése alkotja. A tervezett, további négy elem a haszonjármű, a traktor és a targonca cseréje, továbbá az intermodális szállítás igénybevétele.

Az ötödik csoportban (szemléletformálás) is pontot ér a gumiabroncs nyomásának helyes beállítása, mellette pedig az energiatakarékos vezetésre ösztönző oktatás. A sor az elképzelések szerint a dolgozók távmunkára való ösztönzésével egészül ki.

Az arra kötelezett vállalatoknak a jogszabály szerint tavaly 0,05 százalékkal kevesebb energiát volt szabad felhasználniuk a 2019-ben „kötelezettség alá vont energiamennyiségüknél,

amely a felhasználóknak Magyarországon eladott mennyiségtől függött. Az előírt megtakarítás aránya az EKR első néhány évében nő: az idén és jövőre a 2021-es érintett mennyiségnek már 0,3 százalékát kell megtakarítani, 2024-2027 között pedig a tárgyév előtti második év energiamennyiségének a 0,5 százalékát.

Viszont 2028-tól szelídül a szigor: abban az évben a 2026-as mennyiségnek a 0,35 százalékát, 2029-ben a 2027-es bázis 0,15 százalékát, 2030-ban pedig a 2028-as mennyiségnek már csak a 0,05 százalékát kell megspórolni a végső felhasználók szintjén.

Az energiamegtakarítással kapcsolatos feladatokra az érintett vállalatok kötelesek energetikai szakreferenst igénybe venni. Bár e téren a jogszabály a járványhelyzet miatt decemberben némi könnyítést tett lehetővé, november 15-től újra kötelező szakreferenst bevonni a munkába.