Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egyelőre adós azzal a múlt hónap végére ígért intézkedéscsomaggal, amely felső korlátot szabna a földrész áram- és gázárainak. Viszont március 25-én megállapodtak a tagországok, hogy közösen szerzik be a gázt, azt remélve, hogy így lejjebb szoríthatják az árát, továbbá vállalták, hogy a fűtési idényre 80 százalékig feltöltik a föld alatti tárolóikat. Bár az utóbbi, az együttes alkuerőre alapozó gondolat már piackonformabb a liberalizált nagykereskedelembe való közvetlen beavatkozásnál, ez legalább annyi kérdést vet fel, mint az előbbi, a magyarországi energiaellátás szempontjából pedig különösen sokat.
„A leyeni intervenció a felhasználóknak már elviselhetetlenül magas gázárakat lett volna hivatott leszorítani, és megoldani, hogy ne a gázárak határozzák meg a villamos energia árát” – mutatott rá elemzésében Turai József, a T-Energy Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója. Magyarázata szerint azonban az uniós ársapka kihúzná a szőnyeget a most önmagukat agyonkereső gázerőművek alól, ami a kínálat szűkülését okozná.
Pórul járnának a hedge fundok is, ezért először inkább a durva spekulatív kereskedelmet kellene szabályozni, ellenőrizni és bírságolni, de erre egyelőre az EU részéről nem sok akarat mutatkozik.
Pedig ha elég hatékony lenne a szigor, már nem is lenne szükség állami beavatkozásra. A szakember példája szerint az a különbözet, ami megjelent a szén-dioxid-kibocsátók által vásárolandó szén-dioxid-kvóta március közepén még közel 99 euró közeli, majd az 58 eurós ára között, nem volt más, mint spekulatív prémium.
Túl sok a buktató
A közös uniós gázbeszerzés megvalósíthatósága és az árleszorító képessége is eléggé nyitott. Kevés hangsúlyt kap, hogy a most előtérbe került amerikai cseppfolyós gáz (LNG) kapcsán termelési, szállítói és terminálkapacitás-gondok merülhetnek fel, ráadásul az USA exportja erősen függ attól, hogy mit enged meg a hurrikánszezon. Most ugyanis Turai József magyarázata szerint Európa számára geopolitikai helyett időjárási kockázatok jelentkezhetnek.
A VG is többször rávilágított, hogy a hazai gázellátás aligha oldható meg keleti nélkül. Márpedig a magyarországi (és a többi európai) gáztárolót nem egy valamikori, közös beszerzéssel, hanem most kell feltölteni. (A betárolás már folyik.) A készletezéshez megfelelő alapot adnak a hosszú távú orosz importszerződések, bár komoly árnyat vet rájuk az Ukrajna elleni orosz háború okozta geopolitikai feszültség, az Oroszország elleni nemzetközi szankciók hatása, és az új, „gázt rubelért” orosz rendelet.
Új, folyamatosan termelő erőművekre van szükség
Nemcsak betárolt gázra van szükség, hanem a kieső erőművek pótlására is, sőt, ki kell elégíteni a növekvő áramigényt is. Mint Turai József lapunknak kiemelte: eleve négy évig tartana a terítéken lévő két 500 megawattos, gázüzemű erőmű építése, miközben máris sorra létesülnek azok a logisztikai központok és ipari létesítmények, amelyeknek az áramellátása további, folyamatosan termelő erőműveket feltételez. Az általa mondottakkal egybecseng, hogy a Mavir Zrt. hálózatfejlesztési terve szerint 2026-ig, dinamikus növekedést feltételezve, 996 megawattnyi nagyfogyasztói és 1024 megawattnyi nem nagyfogyasztói áramigény szállítására kell a rendszerirányítónak felkészülnie – ezek lefednék a Paksi Atomerőmű teljesítményét –, és „háromnegyed paksnyira” a konzervatív várakozás szerint.
Nem véletlenül érvelt a közelmúltban Paks II. korábbi kormánybiztosa, Aszódi Attila a két új paksi atomblokk megépítése mellett, hangsúlyozva, hogy a geopolitikai kockázatok miatt fel kellene húzni egy francia technológiájú atomerőművet is.
