Ha ez nem kettős mérce, akkor nem tudom, mi az. A skandináv bezzegország 1 gigawattnyi napelemért tapsot érdemel, idehaza meg félrekezelésnek számít, hogy tizedével többet, 1,1 gigawattot építettünk tavaly – jelentette ki Lantos Csaba energiaügyekért felelős miniszter arra a kritikára, amellyel a Mandiner szembesítette. Egyes vélemények szerint ugyanis a kabinet végzetesen félrekezelte a gyorsan változó helyzetet: miközben Finnország tavaly leállította orosz atomerőmű-projektjét, s helyette 2,4 gigawattnyi új szél­erőművi kapacitást épített ki, Görögország októberben teljesen megújuló energiára állt át, Svédország 1 gigawattnyi napelemet telepített, Magyarország csak „az orosz vezetékes kőolajimportot védte az uniós szankciós vitákban”.

LANTOS Csaba; BÁNKI Erik
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Finn barátaink leállították az atomerőmű-projektjüket, mi ezt a hibát biztosan nem fogjuk elkövetni

– hangsúlyozta a tárcavezető. Hozzátette: tizenhárom éve a legnagyobb ukrajnai mellett mindössze Ausztria felé volt egy interkonnektorunk, és egy kimenő kapcsolat létezett Szerbia felé. Ma már ott tartunk, hogy Szlovéniát kivéve minden szomszédos ország felé van gáz-interkonnektorunk, mégpedig nagy kapacitású, kétirányú. Megismételte, aktívan kereskedünk az árammal, és azért a nettó áramfelhasználásunk 30 százaléka, mert bár mi is meg tudnánk termelni az áramot, kereskedelmileg az az előnyösebb, ha az adott pillanatban vesszük.

Bírjuk a kritikát, de az a jó, ha az emberek nem veszik észre, hogy történik valami, mert ellátásbiztonság van. És Magyarországon ez a helyzet, ennél pozitívabbat nehéz mondani

– szögezte le Lantos Csaba. Kiemelte, a korábban évente érkező 160 milliárd köbméternyi gáznak ma a nyolcadrésze jön Oroszországból. A hatalmas kiesést nem könnyű áthidalni egyik napról a másikra, a keleti irány teljes feladása pedig egyenesen lehetetlen súlyos ellátásbiztonsági kockázatok nélkül.

A tárcavezető úgy véli, mivel enyhe volt a tél, sokkal magasabb szintről indulhat el a tárolók feltöltése, másrészt az európai gazdaságok nagymértékben visszafogták a fogyasztást. Ha ez így marad, a visszaesés tartósnak bizonyul, akkor kevesebbet kell pótolni a kiesett orosz importból, ráadásul a készülő LNG-terminálok a néhány tízmilliárd köbméternyi különbséget akár fedezhetik is. Ha nem súlyosbodik tovább az ukrajnai konfliktus, az ellátási helyzet talán kevésbé lesz éles, elvileg fel lehet tölteni a tárolókat nálunk és az unió más országaiban is, és annyira valószínűleg az ár sem lenghet ki, mint tavaly nyáron, de a mainál lehet, hogy magasabban alakul.

A debreceni akkumulátorgyárral kapcsolatos vitáról a szakember azt mondta, nemrég még az volt a közmegegyezés, hogy az elektromos autóké a jövő, és ez milyen nagyszerű, hiszen kisebb a karbonlábnyomuk.

A tények, körülmények nem változtak, ehhez képest nem igazán érthető a hivatásos zöldpártok új kórusa

– jegyezte meg Lantos Csaba. Rámutatott, bár az engedélyezett ütemmel napi 3300 köbméternyi ipari vizet fogyasztana,

van Magyarországon olyan sörgyár, amelynek ivóvízből kell naponta 6000 köbméternyi, és akad olyan papírgyár is, amelyik 18 ezer köbmétert fogyaszt.

A teljes interjút itt olvashatják el.