Megérkezett a vérfagyasztó orosz válasz a NATO-nak: megelőző csapás Putyinra? – „Tisztában kell lenniük a következményekkel”
Moszkva rendkívül felelőtlennek tartja, hogy Giuseppe Cavo Dragone tengernagy, a NATO Katonai Bizottságának elnöke felvetette az Oroszország elleni megelőző csapások lehetőségét, amivel kísérletet tett az ukrajnai rendezés akadályozására – hangoztatta Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a tárca honlapján hétfőn megjelent kommentárjában.

Zaharova a NATO-tisztségviselőnek a brit Financial Times című lapnak adott nyilatkozatára reagált, melyben kijelentette, hogy a NATO-nak agresszívebben kell fellépnie, és hogy az Oroszország elleni megelőző csapások védelmi intézkedésnek tekinthetők. A szóvivő az olasz admirális megnyilvánulását rendkívül felelőtlennek minősítette, mely szerinte arra utal, hogy
a NATO kész a konfliktus további eszkalációjára.
„Ebben céltudatos kísérletet látunk az ukrán válságból való kilábalásra irányuló erőfeszítések aláásására. Azoknak, akik ilyen kijelentéseket tesznek, tisztában kell lenniük az ebből fakadó kockázatokkal és lehetséges következményekkel, egyebek között a szövetség tagjai számára is” – jegyezte meg.
Mint fogalmazott, a NATO már régóta nem titkolja valódi céljait és szándékait, eközben pedig a szövetség vezetése továbbra is bizonyítékok nélkül vádolja Moszkvát „harcias nukleáris retorikával” és hibrid támadásokkal. Zaharova szerint „a szövetség által felkorbácsolt oroszellenes hisztéria, az Oroszországnak a blokk tagállamai ellen +elkerülhetetlen támadásától+ való félelem szítása nem pusztán olaj a tűzre, de komolyan szítja a konfrontációt”.
Brüsszelben szeretik ismételgetni a mantrát a szövetség „kizárólag védelmi” jellegéről. Giuseppe Cavo Dragone önleleplező kijelentései a „megelőző csapásokról” végérvényesen pontot tesznek ennek a mítosznak a végére
– írta Zaharova.


