A Paksi Atomerőmű 1., 2. és 3. blokkja a rendszerirányító (Mavir) kérésére tercier szabályozásokban vett részt szombat reggel – tette közzé az Országos Atomenergia Hivatal. A tercier szabályozás olyan beavatkozás, amely nem automatikus, 15 percen belül vehető igénybe, és – mint a többi szabályozásra is – a villamosenergia-rendszer egyensúlyának fenntartása miatt van szükség.  

Paks 20180201
MVM Paksi atomerőmű
Az idén már ötödször érkezett hír a paksi blokkok visszaterheléséről.
Fotó: Földi D. Attila / VG

Amúgy jó hír, hogy felpörgött a zöldáram termelése

A hivatal nem részletezi, de a Mavir honlapja szerint a jelzett időszakban – azonfelül, hogy épp nőtt a naperőművek termelése – felpörögtek a szélkerekek is. Márpedig a jogszabályok előírják, hogyha épp túl sok áram érkezne az országos hálózatba, akkor a felhasználásban környezetvédelmi megfontolásból a megújulóknak van elsőbbségük, minden más forrásból származó villamos energia csak utánuk következik. Igaz, a nukleáris alapú energiatermelés is karbonmentes a nála sokkal drágább megújulókénál, de ez a jogalkotók szívét nem puhította meg. Ahhoz, hogy az atomerőművet ne kelljen visszaterhelni, szükség lenne helyette más, kisebb teljesítményre kapcsolható egységekre. Néhány év múlva lesz is, hiszen a tervek szerint épül egy 650 megawattos és két 500 megawattos, szabályozásra nagyon jól használható gázüzemű blokk. Mindazonáltal nem tudni, hogy a paksi intézkedésre a szélerőművek miatt volt-e szükség.

Az idén már volt néhány ilyen eset

Az OAH által most jelzett szabályozás blokkonként 75, összesen 225 megawatt volt. A szombati művelet nem gyakorolt hatást sem a nukleáris biztonságra, sem a környezetre. Ugyanakkor a mostanihoz hasonló paksi leterhelésről a hivatal egyedül 2023-ban korábban már négyszer adott hír, márpedig elég sokba kerül a villamosenergia-rendszer fel- és leszabályozásokkal való kiegyensúlyozása, vagyis az, hogy a frekvencia az 50 Hertztől legfeljebb +/– 0,02 Hertzcel térjen el. Tavaly is volt bőven példa hasonló paksi beavatkozásokra, az utolsókra decemberben.

A szabályozott erőműveket nem kell sajnálni azért, hogy bevételtől esnek el termelésük kényszerű visszafogása miatt.

Olyan szerződést kötöttek ugyanis a Mavirral, amely szerint utasíthatja őket a termelésük változtatására, cserébe jó árat fizet a bevételkiesésükért ugyanúgy, mint a többlettermelésükért. A rendszerirányításon belül a szabályozási energia vásárlásával kapcsolatban az MVM csoportnál (a Mavirnál) 2021 első fél évében 8,5 milliárd forint kiadás merült fel, 2022 első felében viszont már 29,9 milliárd. A 253 százalékos növekedést a szabályozásienergia-piaci árak jelentős emelkedése és az okozta az MVM éves jelentése szerint, hogy változott a csoporton kívülről beszerzett energia mennyisége. Rendszerszintű szolgáltatásokra a Mavir 2021 első felében 30,6 milliárdot költött, egy évre rá 127 százalékkal többet, 69 milliárdot. A növekedést alapvetően a tartalék termékek drágulása okozta.

Az idén azonban csökkenhetnek a szabályozás költségei, és nemcsak amiatt, hogy egyelőre jóval kevesebbe kerül a villamos energia, mint tavaly. A Mavir ugyanis módszertant változtatott: január 1-jétől már nem a villamosenergia-fogyasztásban várható változások alapján számítja ki a szükséges tartalékok mértékét, hanem egy átmeneti, a forrás- és a fogyasztásoldali bizonytalanságokra alapozott számításra támaszkodik.