Az Európai Unió nyitott arra, hogy tárgyalásokat folytasson Donald Trump kormányával az Egyesült Államokból érkező gázszállítmányok jelentős megemeléséről – közölte kedden a bizottság szóvivője.
A prioritás az, hogy nyílt és baráti egyeztetéseket folytassunk amerikai szövetségeseinkkel, és a nyugati országok megerősítsék egymás energiabiztonságát
– nyilatkozta Anna-Kaisa Itkonen, az Európai Bizottság energiaügyi szóvivője a Politicónak.
A megjegyzések néhány órával azután hangzottak el, hogy Trump hivatalosan is átvette a stafétabotot Joe Biden leköszönő amerikai elnöktől, a Fehér Házba visszaköltözve pedig a vezető azonnal elkezdte életbe léptetni kül- és belpolitikájának legfontosabb alappilléreit.
Az Európai Unióval kapcsolatban Trump megismételte azt, amit már választási kampánya során többször is elmondott: ha a kontinens szeretné elkerülni a tervezett vámokat, azt a legegyszerűbben amerikai olaj és földgáz megvásárlásával teheti meg – a korábbinál jóval nagyobb mértékben.
A nyomásgyakorlás része az új amerikai elnök szélesebb körű céljának, hogy növelje a fosszilis tüzelőanyagok termelését és exportját – ennek érdekében a hivatalba lépése után szinte azonnal eltörölte a Biden-kormány erre vonatkozó tilalmait.
Az Egyesült Államok már most az EU második legnagyobb gázszállítója, ami annak a döntésnek az eredménye, hogy az orosz–ukrán háború kirobbanása után a nyugati országok kemény szankciókat vezettek be Moszkvával szemben. Ez azonban az európai energiabiztonság alól is kirúgta a sámlit.
Az import növelésével szembeni ellenállás eddig is minimális volt, hiszen maga Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke is kijelentette, hogy Oroszország vagy az instabil Közel-Kelet helyett az EU-nak sokkal jobban megérné az amerikai termelőkre támaszkodnia.
Miért ne támaszkodnánk tengerentúli szövetségesünkre, aki olcsóbb és biztonságosabb energiaellátást tudna biztosítani a tagállamok számára
– közölte Von der Leyen novemberben, közvetlenül Trump győzelme után.
Robert Habeck német alkancellár azonban keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nem valószínű, hogy országa sokkal több LNG-t tudna vásárolni, mivel importjának mintegy 90 százaléka már most is amerikai forrásból származik.
Ráadásul Habeck szerint a piacgazdaság „ellentéte”, ha a cégeknek erőszakkal előírják, hogy az Egyesült Államokból vásároljanak LNG-t, és nem onnan, ahol a legolcsóbb.
Vámháború: Brüsszel váratlan alkut ajánlott Trumpnak
Stéphane Séjourné szerint a kontinens megoldja saját védelmét, ha nem kell amerikai vámokat nyögnie. Brüsszel eddig csak viccelődött Trump kereskedelmi korlátozásaival, az amerikai elnök beiktatásával párhuzamosan azonban már az EU vezetői mindent megtesznek, hogy elkerüljék Washington haragját.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.