A hagyományos luxusmárkák közül számos több mint száz, van, amelyik csaknem kétszáz éves múltra tekinthet vissza. Többen meglehetősen szerény körülmények között kezdték a történetüket, és az innovációnak és a megújulásra való képességüknek köszönhető, hogy ma is a világ kedvelt, nagynevű márkái közé tartoznak. 

A francia Hermès divatház története 1837-ben kezdődött, a Thierry Hermès által Párizsban alapított Hermès cég eredetileg hámokat és nyergeket gyártott. A cég ma is főként az ő örököseihez tartozik. Vásárlói közé tartozott Napóleon is, később Grace Kellyt és Jackie Kennedyt is az ügyfelei között tudhatta. Ma több mint 300 üzlete van 45 országban. Egy 2016-ban, a Baghunter nevű webshop megbízásából készült elemzés érdekes dologra világított rá. Az elemzés készítői háromféle befektetést hasonlítottak össze 35 éves időtávon, és arra jutottak, hogy a Hermès Birkin elnevezésű táskája az aranynál és bizonyos részvényeknél is jobb befektetésnek bizonyult.

Sose utánozz, mindig innoválj – ezt az idézetet Louis Cartier-nek tulajdonítják. A Cartier márka 175 éves fennállása bebizonyította az érvényességét. A Cartier ékszerek számos uralkodói fejet és kezet díszítettek az elmúlt évszázadban. Ma több mint 200 üzletük van világszerte. 

Csaknem 170 éves a Louis Vuitton márka is. A névadó 1854-ben, Párizsban nyitotta első üzletét. A táskáival ismertté vált márka ma már ruházatot, cipőket, órákat, ékszereket, kiegészítőket készít, sőt könyveket is ad ki. A márka évtizedes népszerűségéhez az is hozzájárulhat, hogy hagyományos brandként mégis képes a megújulásra: a Z generáció számára például számítógépes játékot dobott piacra, a Louis the Game az alapító születésének 200. évfordulójára készült el. 

FRANCE-PARIS-HERMES
Fotó: AFP

Nem lenne teljes a lista a Chanel nélkül: a párizsi kifutókat évtizedekig uraló francia márkát 1910-ben alapította Gabrielle „Coco” Chanel. Innovációi közé tartozik a híres Chanel kosztüm, a „kis fekete” ruha – ami kötelező darab minden nő ruhatárában –, valamint a Chanel No.5 parfüm. Gabrielle Chanel varrónőként kezdte, de 23 évesen a színpad vonzotta, többek között sanzonokat is énekelt, a francia chanteuse (sanzonénekesnő) szó után kapta a Coco becenevet.

Tavaly az addig legnépszerűbbnek számító Guccit szorította le a dobogó első helyéről a Balenciaga. A spanyol tervező, Cristóbal Balenciaga által 1919-ben alapított márka a versenytársak tiszteletét is kivívta, Christian Dior szerint „a legnagyobb mester mindünk közül”. A Balenciaga-kreációk nemcsak a kifutókat, hanem a mozik képernyőjét is meghódították, számos klasszikus filmben tűntek fel a márka ruhái. Népszerűsége többek között abban is rejlik, hogy közös projekteken dolgozik számos más márkával, nemrég pedig a Fortnite számítógépes játék készítőivel fogott össze egy virtuális kollekció erejéig.

Az innovációra és megújulásra az egyik legjobb példa a már említett Gucci: az 1921-ben Firenzében Guccio Gucci által alapított divatcég az egyik első volt, amelyik a metaverzumban is kezdi megvetni a lábát. A tavaly bemutatott Gucci Vault a márka „kísérleti” online tere, s jóval több egy hagyományos webáruháznál. Saját leírásuk szerint egy időgép, egy archívum, egy könyvtár, egy laboratórium és egy közösségi találkozóhely elegye. A digitális tér a mai napig folyamatos fejlesztések színtere is egyben, többek között ez is biztosítja a több mint százéves múltra visszatekintő márka jövőjét.