Extra

A Time is az év emberének választotta Zelenszkijt

Címlapra került Zelenszkij és Ukrajna lelke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt és Ukrajna lelkét választotta a Time magazin 2022-ben az év emberének. Az amerikai magazin szerkesztőinek a díjat olyan valakinek ítélik oda, akiről úgy ítélik meg, hogy 

az elmúlt tizenkét hónapban a legnagyobb globális befolyást gyakorolta.  

 

A magazin korábban úgy fogalmazott, hogy 

az év embere az lehet, aki „ pozitív vagy negatív értelemben a legjelentősebben hatással volt a hírekre, illetve az életünkre”.

Zelenszkij vezetésével Ukrajna háborút folytat Oroszország ellen, amely februárban megtámadta az országot. A nemzetközi felhívások ellenére, hogy Zelenszkijt és családját evakuálják biztonságos helyre az invázió kezdeti napjaiban, az ukrán elnök Kijevben maradt a védelmi erőivel. A politikus akkor kijelentette, hogy nem bujkál és nem fél senkitől. 

Az egykori komikus-színész megdöbbentette a világot, amikor a 2019-es elnökválasztást a második fordulóban a szavazatok 73 százalékával elsöprő győzelmet aratott Petro Porosenko ellen.

Korábban szintén az év emberének választotta a Financial Times az ukrán elnököt, és azt írta róla: „Csakúgy, mint ahogy egykor Churchill rádión keresztül szólt a népéhez London bombázásakor, úgy szól Zelenszkij a közösségi médián keresztül a nyugati katonai és anyagi támogatásokért.” A lapnak Zelenszkij úgy nyilatkozott: 

Inkább felelősségteljesnek tartom magam, mint bátornak (…) nem szeretem cserben hagyni az embereket.

 

Címlapkép: Matt Cardy / GettyImages

 

 

Volodmir Zelenszkij orosz-ukrán háború
Kapcsolódó cikkek