BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fogynak a patkányok Budapesten, de azért még így is bőven van belőlük

Az irtásért felelős konzorcium beszámolója szerint az igazolt patkányfertőzések az első hónapokhoz képest mintegy 70 százalékkal csökkentek. Mostantól azonban nem ők viszik tovább.

Csökkenőben vannak a fővárosi igazolt patkányfertőzések, erről számolt be vasárnap reggel az irtással megbízott konzorcium közleményben. A négy tagból – Rovért Kft., Növényvédő és Kártevőirtó Kft., Hygiénia Kft., Bogármérnökség Kft. – álló társaság 2018 nyarán vette át a patkánymentesítési feladatokat Budapesten. Több mint 40 képzett egészségügyi gázmestert és kártevőirtó szakmunkást foglalkoztatnak, ám péntektől mégsem ők viszik tovább a mentesítést. 

NYC Rat Sightings Higher Than Ever Before
Fotó: Anadolu Agency via AFP

 

Mint fogalmaztak: a munka 2018-as megkezdésekor a fertőzöttség mintegy ötszöröse volt az elvártnak, a lakosság joggal panaszkodott a kialakult állapotra. A helyzet romlását sikerült megállítani – amit néhány kerületben a Főváros által elrendelt intenzív irtási program is segített 2019-ben –, majd fokozatosan javult a helyzet. 

Az igazolt patkányfertőzések az első hónapokhoz képest mintegy 70 százalékkal csökkentek. A kiírt közbeszerzésekben 2020-ban még éves szinten 11 ezer lakossági bejelentéssel kalkuláltak, addig 2022- ben már csak 8600-ról volt szó. Az azóta regisztrált adat ennél is alacsonyabb, alig haladja meg a hatezret, azaz havi átlagban 500 helyszínre vonatkozó bejelentéssel kell számolni (ez öt évvel ezelőtt 1000–1500 között mozgott)

– írta közleményében a konzorcium, amely 2021-ben újabb két évre kapott megbízást, azonban az idén nem jártak sikerrel, a korábbi vállalkozó vezette konzorcium ajánlatát nyilvánítottak nyertesnek. 

A tevékenységünk március 10-el lezárult. Büszkék vagyunk arra, hogy kollégáink úrrá tudtak lenni a fővárosi patkányhelyzeten, elfogadható, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedően alacsony fertőzöttségi szinten tudjuk átadni a tevékenységet. Bízunk benne, hogy eredményeink fennmaradnak, a főváros lakossága a jövőben is csak elvétve találkozik a kellemetlen kártevőkkel

– tették hozzá.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.