BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy kijevi testvérpár élőben közvetítette az öngyilkosságát

A 18 éves fiú és 17 éves húga egy kijevi épület 24. emeletéről ugrottak ki. Az öngyilkosságot a Telegram csatornájukon közvetítették.

Két fiatal élőben közvetítette a közösségi médiában, ahogy kiugranak egy kijevi épület 24. emeletéről.

Fotó: Shutterstock

A rendőrségi jelentés szerint egy 18 éves fiúról és egy 17 éves lányról van szó – írta meg a Kurir. A testvérpár azonnal belehalt a zuhanásba.

A Telegramra feltöltött videón az látható, ahogy a két fiatal kézen fogva kilép az épület erkélyéről. A zuhanás előtt még hallható, ahogy a fiú azt mondja a húgának, hogy szereti.

A helyi média szerint az öngyilkosságot hétfőn 11 óra 10 perckor követték el. A két fiatal az albérletük erkélyéről ugrott a mélybe. A sajtó kiderítette, hogy a testvérpár sokáig árvaházban élt. A lányt négy-, a fiút pedig tízévesen fogadták örökbe.

A rendőrség kihallgatta a lány 17 éves féltestvérét. Tőle tudták meg, hogy 

a fiatalok nemrég elkezdek drogozni, illetve depresszióba süllyedtek. 

Az öngyilkosságuk előtti napon csináltak egy Telegram-csatornát The Walking Dead néven. A tragédia előtt itt posztoltak arról is, hogy hamarosan véget vetnek az életüknek. A felvételeket látható az is, ahogy kábítószert fogyasztanak. Az is kiderült, hogy az öngyilkosságról egy héttel korábban döntöttek.

Orosz tinédzserek százait tartóztatták le egy új szubkultúra miatt – videóval

Oroszországban az elmúlt hetekben megjelent egy új szubkultúra, amely a Kreml szerint destabilizálhatja az országot. A rendőrség tinédzserek százait tartóztatta le miatta, illetve folyamatosan razziáznak a városokban, különösen a plázák környékén. Az új trendet követő fiatalok magukat PMC Ryodan csoportnak nevezik, és könnyen felismerhetők jellegzetes öltözködésükről és hajviseletükről. A szubkultúrát és annak öltözködési stílusát egy japán manga ihlette.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.