A Saw X (a Fűrész 10. része) bevétele 29,3 millió dollár volt az indulás utáni héten, és szinte biztosan meghaladta az elkészítésére fordított összegeket. Az a The Hollywood Reporter szerint a mozifilm hollywoodi mércével mérve szerénynek mondható 13 millió dollárból készült.
Mint írták, általában egy film bevételének körülbelül a fele jut el az azt gyártó céghez, ami azt jelenti, hogy a Fűrész X fedezeti pontja 26 millió dollár körüli összegben határozható meg.
Egyébként az elmúlt hét legjobb kezdését az amerikai piacon az új Paw Patrol mondhatta magáénak, miután a rajzfilm 23 millió dollárt hozott. A Saw 10 készítői azt remélték, hogy a heti kassza tetejére kerülhetnek, de az amerikai jegyárbevételeik alig érték el a 20 millió dollárt.
A Fűrész-filmek nagy népszerűségnek örvendenek, ugyanakkor részről részre meredeken csökkent a színvonaluk a nézők és a kritikusok szerint is – mutat rá az IGN Hungary szakportál. Ehhez képest a legújabb rész elnyerte a legtöbb kritikus tetszését is.
A Fűrész X. a Rotten Tomatoeson jelenleg 6,7/10-en áll 30 feltöltött cikk alapján, ezzel pedig a filmsorozat legmagasabb pontszámát, illetve kedveltségi arányát produkálta, a kritikák 83 százaléka ugyanis pozitív. Ezen a téren eddig az első, a 2004-es epizód vezetett 50 százalékkal.