Egy évvel ezelőtt került sor az M30-as autópálya Miskolc és Szikszó közötti szakaszának lezárására, mivel a kivitelező vállalat, a Strabag nem a kívánt minőségben végezte el az útszakasz építését. A burkolatrepedéseket, -süllyedéseket most egy rendkívüli műszaki megoldással, vascölöpökkel fogják megerősíteni – olvasható az Építési és Közlekedési Minisztérium közösségi médiában közzétett posztjában, melyhez egy képet is mellékelt a hatóság az érintett szakasz állapotáról.
Lázár János minisztériumának posztjából kiderült, a javítási tervek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakembereinek bevonásával elkészültek, a kivitelező a minisztérium munkatársaival már fel is vonult a területen, hogy megkezdje a munkát. A javításnak a vállaltak szerint 2025 őszére el kell készülnie, a Strabag a helyreállítást garanciálisan végzi.
A javítási költség előreláthatólag legalább négy-öt milliárd forintjába fog kerülni a kivitelezőnek
– olvasható a bejegyzésben.
Az ügy előzményeiről a Világgazdaság többször írt. Az építési és közlekedési miniszter és Ausztria építőipari büszkesége a magyar autópálya-hálózat szégyenfoltja, az M30-as sztrádán kialakult helyzet miatt került konfliktusba egymással. Még 2021-ben 180 milliárd forintos költségvetéssel adták át az M30-as autópálya Miskolc feletti, Kassa és a szlovák határ felé vezető 57 kilométeres szakaszát.
Miskolc és Szikszó között azonban az autópálya egyik szakaszát már két és fél évvel az átadása után, 2024. február végén le kellett zárni, mert az út egy 150 méteres szakaszon megcsúszott. Azóta, csaknem egy éve kizárólag terelőutakon lehet közlekedni ezen a szakaszon, ami a környező településeknek is komoly terhelést jelent.
A csörte legújabb fordulójára a héten került sor, amikor is Lázár János gyakorlatilag ultimátumot adott Ausztria legnagyobb építőipari cégének, és lényegében az osztrák társaság tiltólistára helyezését vetítette előre az állami beruházásoknál.
Az év beszéde: Orbán Viktor új korszakot hirdet meg szombaton – erre készül a miniszterelnök
Radikálisan új helyzet alakult Donald Trump megválasztásával. Orbán Viktor korábban is hangsúlyozta, hogy ez a mindennapokban, a zsebekben és a családok költségvetésében is érezhető lesz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.