BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lázár János ultimátumot adott Ausztria legnagyobb építőipari cégének: megtiltom, hogy a munkájukat igénybe vegyék Magyarországon – videó

Az építési és közlekedési miniszter korábban sem bánt kesztyűs kézzel a Strabaggal, de ezúttal minden korábbinál keményebb üzenetet küldött. Lázár János lényegében az osztrák társaság tiltólistára helyezését vetítette előre az állami beruházásoknál.

Továbbra sem látszik, hogy oldódna a feszültség a magyar állam és a legnagyobb osztrák építőipari cég között. Ezúttal Lázár János nyíltan és egyértelműen üzente meg a Strabagnak, mire számíthat Magyarországon, ha nem tesz eleget a felé támasztott követelésnek.

Lázár János
Lázár János ultimátumot adott Ausztria legnagyobb építőipai cégének: megtiltom, hogy a munkájukat igénybe vegyék / Fotó: Lázár János / Facebook

Az ügy előzményeiről a Világgazdaság többször írt. Az építési és közlekedési miniszter és Ausztria építőipari büszkesége a magyar autópálya-hálózat szégyenfoltja, az M30-as sztrádán kialakult helyzet miatt került konfliktusba egymással.

Még 2021-ben 180 milliárd forintos költségvetéssel adták át az M30-as autópálya Miskolc feletti, Kassa és a szlovák határ felé vezető 57 kilométeres szakaszát. Miskolc és Szikszó között azonban az autópálya egyik szakaszát már két és fél évvel az átadása után, 2024. február végén le kellett zárni, mert az út egy 150 méteres szakaszon megcsúszott.

Azóta, csaknem egy éve kizárólag terelőutakon lehet közlekedni ezen a szakaszon, ami a környező településeknek is komoly terhelést jelent. Lázár János korábban sem bánt kesztyűs kézzel a Strabaggal, de ezúttal minden korábbinál keményebb üzenetet küldött.

Lázár János ultimátumot adott a Strabagnak

Még január végén, mikor Miskolcon járt, egyértelműen a Strabagot mint nyertes vállalkozót jelölte meg a történtek felelőseként. Egészen pontosan azt mondta, hogy az osztrák cég elrontotta a kivitelezést, a Strabag megbízása pedig nyilvánvaló hiba volt. Szerinte ez a példa pedig azt mutatja, hogy

  • a Strabag nem jó vállalat,
  • nem jól dolgozik,
  • és semmi szükség nincs arra, hogy Magyarországon megbízást kapjon.

Nem éppen biztató szavak a Strabag jövője szempontjából, pláne hogy Lázár János láthatóan fenntartja az akkor tett nyilatkozatát. A miniszter hétfőn Szikszón járt egy lakossági fórumon, amelyet kifejezetten az M30 témájában hívtak össze. Ezen a tárcavezető nem kímélte az osztrák társaságot.

 

Arról beszélt, hogy az M30-as megépítése azt a reményt keltette, hogy az addigi átmenő forgalom brutális terhelése alól mentesülnek a környező települések. Csakhogy az út megcsúszott, neki pedig az a kötelezettsége, hogy ne hagyja futni a kivitelezőt, hanem számon kérje rajta a hibát. „Tessék visszafáradni és megcsinálni az utat” – jegyezte meg.

Lázár János nem csodálja, hogy a Strabag nem ment el a fórumra, és menekül a felelősség elől. Ugyanis ha valakinek megáll az elsődleges felelőssége a hiba okozásában, az álláspontja szerint a kivitelező, akin ezt le is fogják verni. „Most ötmilliárd forintjába fog kerülni, hogy kevesebb pénzből többet akart keresni. Ennek megfizeti az árát, de sajnos a borsodiak, a szikszóiak is elszenvedik a következményeket.”

A tárcavezető egyúttal kijelentette, garantálja, hogy ha a Strabag vitatja, és nem javítja ki a hibát, akkor semmiféle keresnivalója nincsen és nem lesz Magyarországon bármilyen más építkezésen sem. „Amíg én miniszter vagyok, és nem végzi el ennek a hibának a rendezését, semmilyen szerződését alá nem írom.”

Sőt megtiltom a kivitelezőknek, hogy alvállalkozóként a munkáját igénybe vegyék

– fogalmazott ezúttal. Lázár János tehát ultimátumot adott a Strabagnak, noha az osztrák cég minden jel szerint igyekezett ezt elkerülni. Néhány napja számoltunk be arról, hogy a Strabag elkezdte a lezárt szakaszon az instabil talajszerkezet megerősítésének előkészítését. Terv szerint 2025. október 31-ig kell végezniük, és visszaadni az autópályát a forgalomnak.

Ha ez nem így történik, annak beláthatatlan következményei lehetnek.

VÉDA: átveri a traffipax a magyar sofőröket – de ez jó
A gyorshajtók kapnak egy esélyt. Nem minden traffipax az, ami annak látszik.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.