Szenzációs rekord az M49 építkezésén: helyére tolták a Kraszna-hidat
Folyamatosan halad a pályalemez zsaluzása, vasszerelése az M49-es gyorsforgalmi úton épülő Kraszna-hídon. A folyó feletti műtárgyat az M49-esnek az M3-as autópálya és Ököritófülpös közötti szakaszán alakítják ki. A 28,15 kilométeres szakasz az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában, a Duna Aszfalt Építő Zrt. generálkivitelezésével jön létre – írja a magyarepitok.hu.

Ez a projekt az Ököritófülpös–Csenger-szakasz később induló kivitelezésével együtt teremt majd gyorsforgalmi kapcsolatot az M3-as és az országhatár között, utat nyitva Szatmárnémeti régiója felé.
A Magyar Építők honlapjának írása szerint a híd tolási munkálatait a jobb pálya szerkezetén január 16-án, a bal pálya esetén pedig február 13-án sikerült befejezni. A szerkezetet hídpályánként 14-szer tolták meg.
A napi tolási rekordjuk meghaladta a 32 métert.
A jobb pályaszerkezeten azóta megindult a vasbeton pályalemez építése a pillérek saruzási munkálataival párhuzamosan.
Jelenleg folyamatos a pályalemez zsaluzása, illetve vasszerelése
– adott helyzetjelentést a szakportálnak Parragi Szabolcs projektvezető, hozzátéve: várhatóan ebben az évben elkészül mindkét pályalemez.


