BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még nem értek véget a minimálbér tárgyalások

A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint még csak most jön a neheze.

A minimálbér mellett a garantált bérminimum és a bérajánlás egyenlő mértékben és azonos ütemben, vagyis egy lépcsőben való emeléséről is meg kell állapodni – figyelmeztet a Magyar Szakszervezeti Szövetség, amelynek elnöke egyáltalán nem tekinti lezártnak a tárgyalásokat. Kordás László szerint még csak most jön a neheze.

Fotó: Bruzák Noémi

Elfogadhatónak tartják a szakszervezetek a kormány 200 ezer forintos minimálbéremelési tervét, hiszen ezt a mértéket szorgalmazták már egy ideje, így ezt tartják elfogadhatónak is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy hátra lehet dőlni, hiszen a részleteket még csak ezt követően fogják tárgyalni a Versenyszféra és Kormány Állandó Konzultációs Fórumának ülésein – nyilatkozott Kordás László, a MASZSZ elnöke. A VKF tagjai – a kormány, a munkaadók és a munkavállalók képviselői – kikérték a Pénzügyminisztériumtól az első félév gazdasági és termelékenységi mutatóit, s ezek alapján egyeztetik majd a további részleteket.

A MASZSZ elnöke felhívja a figyelmet a garantált bérminimum-emelés és a bérajánlás mértékének fontosságára is. 

Szerinte ezeknek meg kell egyezniük a minimálbérével nemcsak százalékos mértékben, hanem az emelés ütemében is. A MASZSZ mindkét kategóriában az egylépcsős megoldást szorgalmazza.

Kordás László leszögezte: a MASZSZ akkor tartja lezártnak a 200 ezer forintos béremelésről szóló tárgyalásokat, amikor a felek aláírták a megállapodást.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.