BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Európa nem védi kellően a méztermelőket

Az európai mézpolitika teljességgel tarthatatlan, hiszen nem nyújt elegendő védelmet a laboratóriumi körülmények között létrehozott, főként Ázsiából érkező műmézekkel szemben, ezzel teljesen tönkreteszi az európai mézpiacot és a méztermelőket – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Brüsszelben, magyar és spanyol méztermelők tüntetésén elmondott nyilatkozatában hétfőn.

Az agrárminiszter hangsúlyozta: az Európai Bizottságnak újra kell nyitnia a mézirányelvről szóló dossziéját, ugyanis

sokkal szigorúbban meg kell határozni, és a mézesüvegeken feltüntetni a méz eredetét. Meg kell nevezni, hogy mely országból származik a termék, és milyen arányokban tartalmaz európai és más eredetű mézet.

Amszterdamban is tüntettek a méhészek

A demonstrációkat egy Magyarországon bejegyzett egyesület szervezi.

Elmondta, a méhészek brüsszeli tüntetése hozzájárul ahhoz, hogy az uniós tagországok miniszterei az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások során védeni tudják a beporzókat, és az európai méz minőségét. Az európai méhészek is szigorú eredetvizsgálatot, a címkézés és európai védjegyek révén pedig nyomon követhetőséget szeretnének az európai eredetű méznek – közölte.

Nagy István kiemelte: a méhészet kis ágazat, ugyanakkor stratégiai ágazatról van szó, hiszen a méhek beporzó tevékenységétől függ, hogy megfelelő mennyiségű étel van-e az asztalokon.

Ha a méhészek tönkremennek, nincsenek méhek, nincs beporzás, az élelmiszerek kétharmada eltűnik az áruházak polcairól

– figyelmeztetett.

Fotó: Pixabay

Kijelentette, hogy a méhtartáshoz olyan gazdasági háttérre van szükség, amely a méz felvásárlási árán keresztül biztosítja, hogy a méhészeknek megérje ezt a gazdasági tevékenységet folytatni.

A mézkészítés, mint gazdasági tevékenység önmagában nem tudja eltartani a méhészeket, ezért a magyar kormány keresetkiegészítő támogatást biztosít számukra. Hosszú távú megoldás lenne, ha európai szinten lehetne védelmet biztosítani a méhészek és a teljes méhpopuláció számára – tette hozzá.

Célunk, hogy a fogyasztó eredeti mézet tudjon fogyasztani, hiszen ezzel hozzájárulunk teremtett világunk hosszú távú fenntartásához

– fogalmazott az agrárminiszter.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.