BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"A kormány nyugdíj-ügyben olyan, mint elefánt a porcelánboltban"

Magyarországon közel három millióan részesülnek nyugdíjban, vagy nyugdíjszerű ellátásban, ebből azonban csaknem másfél millióan még nem töltötték be az öregséginyugdíj-korhatárt, hanem különböző jogcímeken meghatározott juttatásokra tarthatnak igényt - olvasható a Political Capital (PC) elemzésében.

A három millióból több mint 700 ezer a rokkantnyugdíjasok száma, ami nemzetközi összehasonlításban kiugróan magas szám, ráadásul ennek a csoportnak majdnem a fele korhatár alatti. Ugyanakkor ma 3,7 millióan dolgoznak legálisan az országban, azaz a nyugdíjasok eltartása komoly terhet ró az adófizetőkre.

A PC elemzése - amelyet a Privátbankár közöl - felhívja a figyelmet arra: az adatokból is látható, hogy az egyik legnagyobb problémát a korhatár alatti nyugdíjasok viszonylag nagy száma jelenti. Ebből a szempontból tehát teljesen racionális a kormány azon törekvése, hogy az Széll Kálmán Tervvel és a konvergencia programmal összhangban igyekszik visszaszorítani az idő előtti nyugdíjazást.

Az ennek érdekében előterjesztett legfrissebb alkotmánymódosító javaslat értelmében az öregséginyugdíj-korhatár betöltése előtt folyósított nyugellátás csökkenthető, szociális ellátássá alakítható, illetve a munkaképes nyugdíjasok esetében meg is szüntethető. Ha a javaslatot elfogadják, akár a már nyugdíjba vonultak is visszakényszeríthetők a munkaerőpiacra.

Miért kerekedik mégis éles társadalmi tiltakozás ebben az ügyben, noha az irány alapvetően jó, és a célkitűzések az adófizető többség érdekét szolgálják? Azon túl, hogy a nyugdíjrendszerek átalakítása természetszerűleg politikai konfliktusokkal jár mindenhol a világon, van néhány sajátos, a kormányzás jellegéből fakadó oka is a jelenlegi felzúdulásnak.

Először is a kormány lépése nincs összhangban a kampányban tett ígéreteivel, így az önmagukat leginkább célpontban érző rendőrök és tűzoltók szakszervezetei könnyen szembesítik a Fidesz a „nyugdíjak megvédésére” vonatkozó kampányüzenetével. Arról nem is beszélve, hogy épp a rendvédelmi dolgozók egyébként is hetek óta vitában állnak a kormánnyal, folyamatosan növekszik a rájuk nehezedő teher, miközben a nekik tett ígéretek teljesítése eddig elmaradt.

Másodszor, a kormány ebben kérdésben is úgy viselkedik, mint az elefánt a porcelánboltban. Az alkotmánymódosító javaslat – nemzetközi jogi aggályokat felvetve – szerzett jogok megvonásának lehetőségét teremtené meg. A kormányzás eddigi gyakorlatának egyéni képviselő indítványként fogalmazták meg, amivel kikerülhető volt az egyeztetési folyamat. Igaz, az, hogy a rendvédelmi dolgozókkal esedékes következő tárgyaláson a miniszterelnök is részt vesz, azt vetíti előre, hogy körvonalazódik valamiféle kompromisszum a ügyben.

Harmadszor, a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a kormány nem egy előre végigtárgyalt nyugdíjreform-koncepció mentén cselekszik, egyes döntései és a javaslatai ötletszerűen jelennek meg, és azok sokszor egymással sincsenek összhangban. Így például a kormány egyik első nyugdíjrendszert érintő döntésének eredményeként 40 év szolgálati idő után – életkortól függetlenül – nyugdíjba mehetnek a nők, ami nyilvánvalóan nem készítette fel a társadalmat a korkedvezmények egyébként szükséges korlátozására.

Ezt követően alapvetően költségvetési indokok alapján sor került még a kötelező magán-nyugdíjpénztárak megszüntetésére, a rokkantnyugdíjasok felülvizsgálatának bejelentésre, valamint népesedéspolitikai célok érdekében az is felvetődött, hogy a nyugdíjak kiszámításánál vegyék alapul a felnevelt gyermekek számát. Most, a korai nyugdíjazások ügyében pedig azzal is érvel a kormány, hogy a rendőri létszám emelése érdekében van szükség a már nyugdíjba mentek munkába való visszahívására.

A nyugdíjrendszer reformja szakmai és választási szempontból egyaránt óriási politikai kockázatot hordoz. A rendszer átalakítása hosszú távra szól, ugyanakkor egyéni életpályákat határoz meg, miközben a nyugdíjasok választásokat dönthetnek el, hiszen az aktív választók felét teszik ki. A kormánynak minden szempontból érdeke lenne tehát, hogy ez eddigi gyakorlata helyett, egy kidolgozott és koherens nyugdíjpolitika keretében hozzon döntéseket - áll a PC elemzésében.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.