BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

„Boszorkányüldözés” Londonban

Vegyes reakciókat váltott ki a brit pénzügyminiszter által tegnap ismertetett banki bónuszadó terve, valamint az azzal egy időben vázolt makrogazdasági prognózis.

Alistair Darling alig fél évvel a pártja számára vereséggel fenyegető parlamenti választások előtt tartotta meg nagy jelentőségű költségvetési beszédét, amelyben egyszeri, ötvenszázalékos adót jelentett be a 25 ezer fontnál magasabb banki jutalmakra. Ezzel arra szeretné rászorítani a pénzintézeteket, hogy minél nagyobb arányban tartalékképzésre és a hitelezés bővítésére fordítsák nyereségüket.

A pénzügyi szféra politikai motivációjú „boszorkányüldözésként” értékeli a büntetőadó kivetését, amely Axel Weber EKB-alelnök szerint aligha fogja óvatosabb viselkedésre szorítani a banki vezetőket.

Ráadásul az érintettek egy része kibújhat az adó hatálya alól: a jelek szerint közvetlenül azután megkezdődött a bónuszok kifizetése, hogy először felröppent az adóztatás ötlete. A tét nagy, hiszen a Centre for Economic & Business Research októberben kiadott becslése szerint a brit pénzügyi szektor cégei az idén a tavalyinál másfélszer több, 6 milliárd fontnyi jutalmat készülnek szétosztani.

További részletek a holnapi Világgazdaságban!

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.