BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csaknem 270 ezer embert segítettek munkához

A foglalkoztatáspolitikai programokra több száz milliárd forintot fordít az állam. 

Tovább támogatja a kormány a következő években a 25 év alatti fiatalok, valamint a munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetű csoportok elhelyezkedését a teljes foglalkoztatottság elérése érdekében – mondta a Magyar Nemzetnek a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára.

Az Ifjúsági garancia program, valamint az Út a munkaerőpiacra program csaknem 270 ezer embernek segített elhelyezkedni a munkaerőpiacon 2015 óta.

Fotó: Shutterstock

Bodó Sándor elmondta, hogy a munkáltatók jelentős kedvezményeket – akár egyénenként hárommillió forintot – is igénybe vehetnek az érintettek után. A vissza nem térítendő támogatások két részből állnak: egyfelől a bérköltségekhez, másfelől a képzéshez nyújtanak támogatást a cégeknek. A bérköltség-támogatás feltétele, hogy a munkavállalói létszám növekedjen, tehát kizárólag új alkalmazott felvételéhez vehető igénybe – emlékeztetett az államtitkár.

A foglalkoztatáspolitikai programokra több száz milliárd forintot fordít az állam. A tárca adatai szerint május végéig csaknem 117 ezer 25 év alattinak nyújtott lehetőséget az Ifjúsági garancia program. Közülük 36 500-an valamilyen képzésben is részt tudtak venni a támogatásnak köszönhetően. Szintén jelentős eredményeket hozott az Út a munkaerőpiacra program: csaknem 150 ezer 25 év feletti, alacsony képzettségű, nem dolgozó vagy közfoglalkoztatott kapott lehetőséget, közülük a munkaadó több mint 40 ezer embert tudott bevonni a megfelelő képzésbe is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.