BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elemző: A levelezgetéssel tovább csúsznak az IMF-tárgyalások

Megérkezett az IMF válasza a magyar kormány korábbi levelére; a valutaalap ebben főként pontosításokat kért a kabinettől.

A magyar fél erre a levélre is válaszolni fog, azután pedig újból megkezdődhet a konzultáció a nemzetközi szervezet delegációjával – mondta Rogán Antal szerdán a TV2 Mokka című műsorában.

Az IMF-válasz tartalmát firtató kérdésre a Fidesz frakcióvezetője, a gazdasági bizottság elnöke kifejtette: a valutaalap pontosításokat kért néhány kérdésben, például arról, mekkora költségvetési javulást vár a kormány egyes intézkedésektől, és érdeklődtek a jegybanki tranzakciós illetékről is. „Erre is válaszolni fogunk, és azt gondolom, hogy ezt követően újból meg fognak kezdődni a konzultációk a magyar kormány és az IMF delegációja között” – mondta.

A kormányzat elképzelései között említette Rogán Antal annak megfontolását, hogy a következő két évben a közigazgatásból nyugdíjba vonulók helyére nem vesznek fel új dolgozókat, amivel az állami szférában évente akár 20 ezer emberrel is csökkenthető a foglalkoztatottság. Azt is átgondolják - folytatta -, hogy az államigazgatáson belül ne folyósítsanak egyszerre nyugdíjat és fizetést. Mindettől több tízmilliárdos megtakarítás várható – tette hozzá.

Szóba került továbbá a nyugdíjjárulék-fizetés átalakítása úgy, hogy a nagyobb jövedelműeknek, az adózók felső egy százalékának több járulékot kellene fizetniük - ismertette a frakcióvezető. Megjegyezte emellett azt is, hogy az Európai Uniónak tett vállalás szerint fokozatosan fel kell emelni a cigaretta adótartalmát, így a jövő évtől biztosan emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója.

„Úgy tűnik, a levelezgetéssel még tovább csúszik a tárgyalások kezdése, az októberi közepi időpont erősen kétségessé vált” – vélekednek a Raiffeisen Bank közgazdászai.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.