BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kormányszóvivő: Az Európai Unió kérte az új megszorításokat is

A népesedési problémával minden felelős kormánynak kezdenie kell valamit, éppen ezért a nyár folyamán véglegesítésre kerül egy olyan demográfiával kapcsolatos akcióterv, illetve döntéssorozat, amely ezeket a gondokat igyekszik majd orvosolni – mondta a 180 percben Giró-Szász András kormányszóvivő. A kabinet képviselője a Kossuth Rádió műsorában hozzátette, „az hogy milyen téma területek, milyen lépések és ezeknek milyen szinergiái kerülnek ebbe bele, azzal várjuk meg a kormánydöntést”.

Giró-Szász András azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek szerint a kormányzat július elején a családi adókedvezmény kiterjesztéséről dönt. Az értesülések szerint a KDNP javaslata alapján a gyermekesek nemcsak a személyi jövedelemadójukból, hanem járulékaikból is érvényesíthetnék a kedvezményt.

Arra a felvetésre, hogy a cikkek alapján a döntések közé tartozik majd a szocpol kiterjesztése, a terhességi gyermekágyi segély összegének jelentős emelése és munkahelyi napközik létrehozása is, a kormányszóvivő azt mondta, ezek mind fontos és releváns ötletek.  „Rengeteg tanulmány és rengeteg felvetés születik, amikor a kormányzat egy ilyen átfogó és nagy lépés megtételét tervezi, azonban meg kell várnunk, hogy az illetékes szaktárcák, az ezzel a területtel foglalkozó szakállamtitkárok lényegében kifejtsék a véleményüket, a háttérben dolgozó embereik megalkossák ezeket az elképzeléseket. Utána ezeket össze kell csiszolni, hogy erősítsék, és ne kioltsák egymás hatásait. Akkor fog kiderülni, hogy mi tud bekerülni, mi nem” – fogalmazott a kormányszóvivő.

Arra a kérdésre, hogy a demográfiai akcióterv céljait milyen forrásokból lehet majd finanszírozni, Giró-Szász András azt mondta, a büdzsét érintő közelmúltban bejelentett lépéseket az Európai Unió kérte. A kabinet szerint e nélkül is meglettek volna azok a számok, amely a túlzottdeficit-eljárástól való megszabaduláshoz szükségesek. „Éppen ezért van a költségvetésnek mozgástere ilyen típusú lépések megtételére” – fogalmazott a szóvivő a demográfiai döntéssorozat finanszírozásáról.

Hirado.hu - Világgazdaság Online-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.