BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Mol-robbanás helyszínén: riadalom, mentőhelikopterek, információhiány

A tiszaújvárosiak körében a Mol-üzem területén történt robbanás után elsősorban a bizonytalanság és az információhiány okozott aggodalmat. Többen is beszámoltak róla, hogy nem tudják pontosan, lehet-e a történteknek hatása a városra és a levegő minőségére, ezért egymást hívták, illetve a közösségi oldalakon próbáltak tájékozódni.

„Robbanás történt délelőtt a Mol Petrolkémia Zrt. tiszaújvárosi üzemében. A robbanásnak halott áldozata és több súlyos sérültje is van. Részvétemet fejeztem ki Tiszaújváros polgármesterének, egyben felajánlottam Miskolc segítségét!” – írta a közösségi oldalán Miskolc polgármestere.

mol
A helyiek tartanak a mérgező anyagok levegőbe jutásától a tiszaújvárosi Mol-üzem környezetében / Fotó: AFP

A mentők nagy erőkkel dolgoztak a Mol-üzemnél

A helyszínről mentőhelikopter szállította kórházba a sérülteket. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter úgy számolt be róla: a mentési kapacitás és a kórházi fogadóképesség elegendő. A sérülteket Debrecenben és Miskolcon látják el, a Honvédkórház készenlétben áll.

Kapitány István és Hernádi Zsolt sajtótájékoztatót tartott a tiszaújvárosi balesetről péntek délután. Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter elmondta, hogy az az ember, aki súlyos arcsérülést szenvedett a balesetben, már nincs életveszélyes állapotban. A hatóságok kivizsgálják az esetet – ígérte Kapitány István és hozzátette, hogy ennek eredményeiről részletesen tájékoztatni fogják a nyilvánosságot annak érdekében, hogy „közösen tudjunk tanulni” a balesetből 

a magyarországi üzemek biztonságos üzemeltetése érdekében. 

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója bejelentette, hogy a hatósági vizsgálatokon túlmenően a Mol saját vizsgálatot is folytat, aminek célja, hogy következtetéseket vonjanak le az esetből. 

„A detonáció hatalmas volt” – tette hozzá Hernádi, aki szerint az üzemanyag-ellátást nem érinti az üzem egyik csővezetékének felrobbanása. Ez üzemi baleset volt, semmilyen külső beavatkozásról nincs információ, mondta az olajvállalat vezetője. A szükséges intézkedéseket a baleset után három percen belül megkezdték, mindenben a protokoll szerint jártak el, mondta. Anyagi kárt a termelés kiesése nem fog okozni a Mol vezérigazgatója szerint, csak a rongálódás miatt kell számolni károkkal.

Korábban a sajtóban felreppent hírek, amelyek több halálos áldozatról szóltak, nem bizonyultak igaznak, egy halálos áldozata és 9 sérültje van a tragédiának. 

Újraindítás után történt a baleset

Az üzem operatív személyzete körülbelül húsz fő, beleértve azokat is, akik távolabb álltak a baleset pontos helyétől, vagy robbanásbiztos helyiségben tartózkodtak, nyilatkozta a sajtótájékoztatón Hernádi.

Az üzem érintett részlegén az újraindításkor történt a robbanás. 

A munka szintén a protokoll szerint zajlott, egyelőre nem tudják, mi okozta a balesetet. Hernádi azt mondta, 2022-ben volt legutóbb karbantartás a részlegen, és mindig rendszeresen ellenőrizték a berendezéseket. „Mindent megteszünk azért, hogy ne történjen többet hasonló” – mondta a vezérigazgató.

Sokan félnek a környéken a robbanás óta

A BOON újságírói Tiszaújvárosban több helyivel is beszélgettek, akik aggodalmukat fejezték ki az eset miatt, illetve annak kapcsán, hogy ennek lehet-e valamilyen következménye a városra. Többen szóvá tették, hogy nem kapnak információkat arról, hogy mi történik éppen és van-e valamilyen teendőjük. Úgy tudjuk, több intézményből is elkezdték a szülők hazavinni a gyermekeiket, illetve 

az ablakok bezárását is állítólag javasolták az intézményeknek.

Kovács Imre arról beszélt a BOON-nak, hogy mindenki igyekszik információkhoz jutni, egymást hívják az emberek és a közösségi oldalakat bújják, hogy megtudják, mi történik. A robbanást hallották, nagyon megijedtek. Több helyen is felvetődött üzletek, szolgáltatók esetén is, hogy inkább bezárnak.

Kovács Gáborné és Molnár Bertalanné arról beszéltek, hogy nagyon megdöbbentek a robbanás hírére. Mindenféle számokat hallani arról, hogy hányan haltak és sérültek meg. Ilyen komoly esetre nem emlékeznek és félnek, hogy milyen következménye lehet még ennek. Véleményük szerint kevés az ember, és fáradtak is a dolgozók az üzemben, akik túl vannak hajszolva.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.