BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán: Most jön a komoly munka

A miniszterelnök kiállt az idei 3,8 és a 2011-es 3 százalék alatti költségvetési hiánycél mellett

Ebben az évben 3,8 százaléknál nem lehet több a költségvetési hiány, jövőre pedig 3 százalék alatt kell maradnia – jelentette ki Orbán Viktor. A miniszterelnök az Országgyűlés első őszi ülésnapján napirend előtti felszólalásában értékelte a kormányra váró feladatokat, s úgy összegzett: Magyarország nagyot lépett előre, ám most jön az igazán komoly munka.

Magyarországnak alkalmazkodnia kell a nemzetközi piacok mozgásához – emelte ki Orbán. Saját erőforrásból is meg kell kísérelni a gazdaság talpra állítását, de nem vonhatjuk ki magunkat a nemzetközi helyzet alól. Ezért az idén nem lehet 3,8 százaléknál nagyobb a költségvetési hiány, 2011-et illetően pedig úgy fogalmazott: „nem javasol” 3 százalékosnál nagyobb deficitet.

„A számok brutálisak, kár mellébeszélni” – jelentette ki a miniszterelnök a következő három évben visszafizetendő hitelekről. A visszafizetés megtagadása azonban irreális opció. A járulékcsökkentés jó eszköz a foglalkoztatás növelésére és a gazdasági bővülésre is. Ám munka- és családellenes adórendszerre épülő gazdaságban felesleges járulékot csökkenteni, ezért először ezt kell megváltoztatni. 2011-ben a legnagyobb vállalkozás Közép-Európa legversenyképesebb adórendszerének a megteremtése lesz. Fel kell értékelni a magyar munkavállalókat, ehhez olyan gazdasági növekedés kell, amely nagy tömegben igényli a munkaerőt.

Ha jobban megnéznék a romokat, látszana, hogy az valójában építési törmelék – mondta Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője. Orbán szerinte nem mer semmit sem mondani arról, mi várható az önkormányzati választás után, nem tudni, mitől indulna be a növekedés. A Jobbik részéről Vona Gábor arról beszélt, forintosítani kell a devizahiteleket, hogy mindent azon az árfolyamon fizethessenek vissza, amelyen felvették. Az államadósságot újra kell tárgyalni, akár a részleges leírást is.

Schiffer András LMP-frakcióvezető úgy fogalmazott: Kötcse közel van Őszödhöz, a magyarokra ezermilliárdos megszorítások várnak. A kormány maga mögé állítja a sikereseket a számukra kedvező adópolitikával, a többieket pedig a rendőrségre bízza.


Krízis lehet nyugdíjkérdésben

A nyugdíjrendszer komoly feszültségektől terhes, a magán-nyugdíjpénztári befizetések elszámolásáról szóló uniós döntéstől függ a jövő – mondta Orbán. Miközben azonban októberre várható reakcióról beszélt, a Financial Times szerint a kilátásokat rontja, hogy az uniós pénzügyminiszterek a múlt héten nem vették napirendre a magyar–lengyel javaslatot, és új időpontot sem tűztek ki a megtárgyalására. Orbán a felszólalásában azt mondta: ha nem tudjuk elérni céljainkat Brüsszelben, „akuttá válik a probléma”.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.