Hirdetés

Magyar cég tarol az online csapatépítők piacán

2020. márciusától a koronavírus járvány sok számítást keresztülhúzott, ez alól nem voltak kivételek a a céges csapatépítők sem. Pedig pont most, a home office-ba kényszerült munkavállalóknak, munkahelyi csapatoknak lenne rájuk óriási szüksége.

Az informális emberi kapcsolatok hiányának negatív hatásai tetten érhetőek a munkamorál és a teljesítmény romlásában is. Azt pedig régóta tudjuk, hogy a motiváció és a teljesítmény egyenes arányban változik egymással.

Csapatépítő szabadulószobák

A szabadulószóbákat szinte megjelenésüktől kezdve az élelmesebb hr-esek többé-kevésbé beépítették a csapatépítő programok közé. Nem véletlenül, hiszen a közösség alakításán túl a kijutós játék hatékonyabbá tudja tenni a szervezetben a munka során felmerülő problémák megoldását. A közös problémamegoldás, a kommunikáció és konfliktuskezelés játékos és szórakoztató módon történő fejlesztése a szabadulószobák fő erőssége. A kijutós játék fejleszti azokat a készségeket, attitűdöket, melyek elengedhetetlenek a sikeres üzleti működéshez. A szabadulószobákban fejlődik az emberismeret, együttműködés, empátia önismeret, felelősség, kockázatvállalás, koncentráció, magabiztosság és az optimizmus. Ráadásul a szabadulószoba valóságos aranybányája a flow-élménynek, és a közös sikernek, ami sokáig üzemanyagként szolgálhat a hétköznapok során.

Online szabadulószoba, online csapatépítő

A fentiek bár igazak és ezt a gyakorlat is igazolta, mégsem segítenek olyan sokat a járványhelyzet legsötétebb napjaiban, amikor a szabadulószobák sem fogadhatunk vendégeket.

Fotó: freepik

Szerencsére néhány innovatív szabadulószoba-üzemeltető nem nyugodott bele ebbe a helyzetbe és gőzerővel dolgozott valamilyen alternatív megoldáson. Így tett a magyar Exit The Room is, aki eddig is 6 országban és számtalan városban üzemeltetett szabadulószobákat, a járvány első napjaiban pedig gőzerővel látott hozzá egy olyan online játék fejlesztéséhez, amely ugyanazt az élményt tudja nyújtani, mint a kijutós játékok a helyszínen.

„Aztán az ősz és a vírus második hulláma egy olyan meglepő fordulatot hozott a történetben, ami felülmúlta legmerészebb álmainkat is. Azt vettük észre, hogy egyre több cég keresett meg minket online csapatépítővel kapcsolatban. A szabadulószobák mindig is népszerű csapatépítő programok voltak, ám azt előzetesen nem gondoltuk volna, hogy az online csapatépítők ekkora érdeklődésre tartanak majd számot.” – mondta Rétfalvi Gábor az Exit The Room tulajdonosa.

Apple, Google, Amazon, FIFA – néhány név azok közül, akik rákaptak az online csapatépítőre

„Kapkodtuk a fejünket: Apple, Google, Amazon, FIFA – amikor ilyen feladóktól érkeznek megkeresések, majd pozitív értékelések online csapatépítőinkre, akkor elkezdtük érezni a bizsergést, hogy belenyúltunk valamibe. Olyanba, ami nem csak ránk és nem csak a kijutós játékok fejlődésére van hatással, de iparágtól függetlenül munkavállalók tömegeire, akik nem lesznek zombik a home office-ban.” – tette hozzá.

„Ütjük a vasat, amíg meleg és folytatjuk a fejlesztést a visszajelzések alapján. Az online csapatépítők legújabb generációjában már nem csak játékot, hanem komplex egyedi megoldásokat is kínálunk a cégeknek, akik saját arculatukhoz szeretnék igazítani tartalmában és megjelenésükben a csapatépítőket. Számtalan ötletünk is van még, szakértőkkel együttműködve keressük például annak a módját, hogy az online szabadulószobákat a csapatépítés mellett a toborzási, kiválasztási folyamatokban is eredményesen tudja használni a hr szakma.” – számolt be jövendőbeli terveiről és a fejlesztés irányairól.

Aki pedig saját bőrén akarja megtapasztalni, hogy milyen a csapatépítés az online szabadulószobákban, további információkat és számtalan opciót talál a online szabadulószobában már most piacvezető magyar cég weboldalán.

Exit The Room online csapatépítő
Kapcsolódó cikkek