BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Svéd vízerőműben termelt áramot venne? Így teheti meg

Egyre több vállalat számára jelent kiemelt értéket a zöld energia, a cégek egy része ma már a villamosenergia-beszerzéseknél is gondot fordít arra, hogy az általa felhasznált áram milyen forrásból származik. Nem véletlen, hogy tavaly az EU-ban rekord szintre ért a származási garanciák iránti kereslet, a piac tavaly mintegy tizedével nőtt. A trendekről az MVM Partner Zrt. szakértőivel beszélgettünk.

Az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, illetve a vállalati ökológiai lábnyom folyamatos csökkentésére ma már számos hatékony eszköz áll rendelkezésre. Ezek közül az egyik a származási garanciák (Guarantee of Origin, GO) európai rendszere, amely lehetőséget ad a villamos energiát vásárlók számára, hogy fogyasztásukat az általuk preferált, környezetbarát forrásból fedezzék. A GO egy forgalmazható, elektronikus okirat, amely objektív, átlátható módon igazolja, hogy az adott mennyiségű megvásárolt áram megújuló, illetve károsanyagkibocsátás-mentes forrásból származik. Sőt, a dokumentumból az is kiderül, hogy mely ország, mely termelőjének mely gépegysége „gyártotta le” a megvásárolt villamos energiát.

Az elektronok természetesen nincsenek „felcímkézve”. A villamosenergia-rendszerek a fizika törvényszerűségei szerint működnek, a svéd vízerőműben termelt áram valójában nem utazik éppen abba a magyar gyárba, ahol felhasználnák. A GO segítségével azonban pontosan követhető, hogy az európai rendszer nagy egészébe mennyi fenntartható energia került be, illetve az is, hogy ebből mennyit használtak fel.

Fotó: MVM Partner Zrt

Nem véletlen, hogy 2020-ban a járványhelyzet miatt egyébként alacsonyabb villamosenergia-kereslet ellenére is 8 százalékkal nőtt Európában a GO-k iránti kereslet. A termelők által megigényelhető dokumentumot – az általuk megtermelt zöld áram mennyisége alapján – a helyi energetikai hatóság bocsátja ki. A 2014 óta működő rendszer célja, hogy támogassák a folyamatosan fejlődő megújulóenergia-szektort, hiszen ezáltal többletbevételhez juthatnak a származási garanciát kiváltó villamosenergia-termelők

A GO-k nemzetközi piaca a fogyasztói igényekhez igazodik. Mivel a származási garanciák tartalmazzák a termelő pontos adatait, így vásárolható akár kizárólag víz-, szél-, napenergiával termelt áramot tanúsító okirat, de akár ország, akár konkrét erőmű áramát is választhatja az, aki előnyben részesíti a fenntartható termelést. Vagyis e tanúsítványrendszernek köszönhetően egy magyar üzem is működhet egy másik ország vízerőműjében megtermelt zöld energia felhasználásával.

A származási garancia végső címzettje az áram végfelhasználója, vagyis például az a vállalat, amely az őt kiszolgáló kiskereskedőtől kéri, hogy áramfelhasználásának egy része vagy egésze fenntartható forrásból származzon. A GO egy árupiaci termék, amelyet a kiskereskedő partnerei igényei alapján a nagykereskedőtől vásárol meg. A nagykereskedő pedig az árupiacokról szerzi be a szükséges dokumentumokat, amelyeknek meghatározott árfolyama van, függően attól is, hogy hol, milyen technológiával termelt zöld áramot igazol. A GO-t ugyanakkor (egyelőre) nem kereskedik tőzsdéken, jellemzően a nagykereskedők és a termelők közötti, bilaterális megállapodásokon keresztül zajlanak a tranzakciók.

Az adott országban felhasználható GO-kat a helyi energetikai hatóság adja ki, illetve a külföldi forrásból érkező dokumentumokat is honosítja. Magyarországon a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) által a termelőknek kibocsátott, illetve a külföldi termelők honosított okiratai használhatók. Adott termelő adott mennyiségről szóló tanúsítványa természetesen egyszerre csak egy országban lehet aktív, így amikor például a magyar hatóság honosítja, azt megelőzően töröltetni szükséges a korábbi hitelesítő ország nyilvántartásából. A származási igazolások a kibocsátástól számított meghatározott ideig érvényesek, vagyis az azokat megvásárló végfogyasztó csak ezen határidőig használhatja fel őket. Felhasználáskor pedig törlik őket a rendszerből, vagyis életútjuk véget ér, amikor az adott fogyasztóhoz elérnek. Tehát a rendszer lehetővé teszi a megújuló energia tulajdonjogának pontos nyomon követését, és biztosítja, hogy az egyes származási garanciákat csak egyszer lehessen felhasználni.

Az MVM Partner Zrt. az MVM Csoport egyetlen villamosenergia-nagykereskedőjeként is egyre nagyobb mennyiségben kereskedik GO-val, hiszen a hazai cégek részéről folyamatosan nő az igény a termék iránt. Egyre több vállalkozás számára fontos, hogy éljen a klímaváltozás elleni harc ezen eszközével, és származási garancia vásárlásával támogassa a fenntartható áramtermelőket. Az igazoltan alacsony kibocsátású áram felhasználása ráadásul ma már komoly marketingeszközként is működik, hiszen a mindinkább környezettudatos vásárlók és ügyfelek számára közvetlen értéket jelent a fenntartható működés.

A származási garancia (Guarantee of Origin (GO) egy olyan forgalmazható elektronikus okirat, amely objektív, átlátható és megkülönböztetéstől mentes kritériumok alapján igazolja a felhasználó felé, hogy az adott termelő egység által előállított villamos energia meghatározott mennyisége megújuló energiaforrásból, vagy nagy hatékonyságú kapcsolt energiatermelésből származik. A származási garancia átruházható, forgalomképes okirat, mely 1 MWh villamosenergia-mennyiségre kerül kiállításra. Bár a származási garanciákra vonatkozó szabályozások országonként eltérőek lehetnek, minden GO-nak tartalmazni kell az alábbi információkat:

egyedi azonosító szám

az energia forrása és a felhasznált technológia

a termelő erőmű lokációja, mérete, és a működésének kezdő időpontja

a kapcsolódó villamosenergia-termelés kezdetének és befejezésének dátuma

az erőmű által kapott támogatások

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.