Nincs már szükség további oltásokra és szigorításokra, így látja a jelenlegi járványhelyzetet Rusvai Miklós állatorvos és víruskutató. 

Ezzel az ötödik hullámmal tulajdonképpen nálunk a Covid kiadta a mérgét

- mondta a víruskutató az ATV műsorában. 

Rusvai szerint a mostani járvány csúcsán két hete lendülhettünk túl. A most kórházban fekvő covidosok nagy része nem a koronavírus-fertőzés miatt kerül be, hanem más panasz miatt, 

aztán pedig az egészségügyi intézményben derül ki, hogy pozitív az adott beteg.

Rusvai Miklós szerint egyértelműen lecsengőben van a járvány, az elhunytak és a kórházba kerültek száma is – a várakozásoktól eltérően – jelentősen a negyedik és harmadik hullám számai alatt maradt.

A szakértő a vakcinákkal kapcsolatban elmondta, nincs már szükség további oltásokra: aki eddig beoltatta magát, jól tette, védekezik ezzel és akadályozza a járvány terjedését, de aki nem oltatta be magát eddig, az nyilván nem is akarta oltatni magát. 

A maszkhasználatot viszont mindenképp fenntartaná ősszel is önkéntes alapon, már csak az egyéb vírusok miatt is.