Japán óvakodik az orosz kőolaj tilalmától
Japán számára nehézségeket okozna, ha rövid határidőn belül kellene embargót bevezetnie az orosz olajimportra az ukrajnai invázió miatt – mondta csütörtökön Hagiuda Kóicsi gazdasági, kereskedelmi és ipari miniszter.

Hagiuda ezt a megjegyzést a Reuters szerint washingtoni látogatása során tette, miután az Európai Bizottság szerdán az eddigi legkeményebb szankciócsomagot javasolta Moszkvával szemben, beleértve a nyersolajra vonatkozó importtilalmat is.
Joe Biden amerikai elnök pedig már korábban közölte, hogy a héten további Oroszország elleni szankciókról fog tárgyalni a G7-országok – a világ hét legfejlettebb ipari országának – vezetőivel. A nyilatkozattal nyilvánvalóan nyomást gyakorolna Japánra, amely óvakodik az olajembargó bevezetésétől.
Tekintettel arra, hogy Japánnak korlátozottak az erőforrásai, nehezen tudnánk lépést tartani a többi országgal
– mondta Hagiuda újságíróknak.
A Jennifer Granholm amerikai energiaügyi miniszterrel folytatott külön találkozón Hagiuda arra kérte az Egyesült Államokat, hogy növelje a cseppfolyósított földgáz (LNG) termelését, hogy Japán csökkenthesse az Oroszországtól való energiafüggőségét.
Az orosz import Japán teljes olajbevitelének 4 százalékát tette ki a márciusig tartó elmúlt pénzügyi évben. Moszkvától szerezte be Tokió földgázimportjának 9 és szénbevitele 11 százalékát is.
Hagiuda szerint a szigetország állami finanszírozással segíti a japán cégeket abban, hogy LNG-projekteket hajtsanak végre az Egyesült Államokban.
A két fél megállapodott abban, hogy az ukrán válságra tekintettel a tiszta energiával kapcsolatos technológiákat és az energiabiztonság kérdéseit is rendszeres megvitatják – áll a felek közös nyilatkozatában.


