Egységes nemzetközi műveletben a vasúti biztonság érdekében végez fokozott ellenőrzést a rendőrség – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. A Railpol (Vasúti Rendőrségek Európai Szervezete) által koordinált akció kedd reggel 7 óra 30 perctől csütörtök reggel 7 óra 30 percig tart. Az akció célja elsősorban a nemzetközi személyszállító vonatok rendőri ellenőrzése, a vasúti határátkelőhelyeken a személy- és tehervonatok ellenőrzése, illetve az utasok és a jegyvizsgálók sérelmére elkövetett jogsértések megelőzése, megszakítása. Hozzátették: az ellenőrzéseken fokozott figyelmet fordítanak a közfeladatot ellátók, illetve a hivatalos személyek elleni erőszak elkövetésének megelőzésére és megakadályozására.

Az ellenőrzés kiterjed a fémlopások megelőzésére, továbbá a vasúti infrastruktúra, különösen a fémvezetékek védelmére – írták. Az akció emellett az illegális migráció és az ahhoz kapcsolódó jogellenes cselekmények, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elleni hatékony fellépésre, valamint a vasúti kocsikat károsító garázda cselekmények megelőzésére, felderítésére is kiterjed.