Magyarországot kiváló lokációja tesz vonzóvá a kínai légitársaságok számára – nyilatkozta a Budapest Airport cargoigazgatója, Kossuth József.

Könnyebb meggyőzni őket arról, hogy a gépük ne repüljön még két órát Amszterdam felé csak azért, hogy aztán majd Közép-Európába visszakamionozzák az árujukat

– mondta. Egy jól működő cargorepülőteret rendkívül nehéz kialakítani, beletartozik ugyanis a megfelelő partnerkapcsolatok kialakítása is. A Budapest Airportnak hosszú évek munkája van abban, hogy a kínai társaságok ide irányítják a gépeiket. Kossuth József a Növekedés.hu-nak elmondta, hogy 

a kínai Alibaba, a világ egyik legnagyobb online értékesítési platformja a budapesti repülőteret választotta a kelet-közép-európai központjának.

Arról is beszélt, hogy ezt az együttműködést egy magyar–kínai logisztikai vállalattal együtt tudták megszervezni, amely segített a közúti tevékenység és a digitalizált vámkezelést az Alibaba elvárásainak megfelelően kialakítani.

Felsorakoztak a harchoz, a Kúria dönthet a légiutas-adó sorsáról

A Kúria semmisítheti meg a XVIII. kerületi önkormányzat légiutas-adóját, amelyhez ragaszkodik Szaniszló Sándor DK-s polgármester, pedig Budapest Főváros Kormányhivatala jogsértőnek, a szektorban dolgozók őrültségnek tartják, ráadásul a fizetett hirdetésben felsorakoztatott európai példák is erősen sántítanak.

A szakember kifejtette, hogy a kínai tapasztalataik alapján szeretnének Észak-Amerikával is egy ilyen direkt kapcsolatot kialakítani. Ez egy nehezebb feladat, mivel az amerikai légitársaságok megtehetik, hogy Nyugat-Európában szálljanak le, de Kossuth József szerint Magyarországban megvan a potenciál, hogy felvegye a versenyt az amerikai cégek kegyeiért.