BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Amerikai módszer terjed a magyar ingatlanpiacon – milliókért cserébe jóval többért lehet eladni a lakásokat

Egyre nehezebben és lassabban kelnek el a lakások, miközben egyes ingatlanokat gyorsan, az eladó által remélt ár felett tudnak értékesíteni még most is a szakemberek. Az Amerikában régóta sikeres módszer, a home staging iránt most Magyarországon is megélénkült az eladók érdeklődése.

Tízből nyolc felkészített lakást gyakorlatilag kiskanállal, azaz teljes berendezéssel együtt vásárolnak meg, és milliókkal többet kap értük az eladó, mint amennyit eredetileg várt az üzlettől – foglalta össze a home staging értékét Vincze Edit, az OC Investment Solutions ügyvezetője a Világgazdaságnak.

Home staging
A nappali a legfontosabb helyiség, többnyire itt dől el, hogy lesz-e üzlet, vagy sem.
Forrás: OC, illusztráció

A home staging lényegében az ingatlan felkészítése, „színpadra állítása” eladás előtt úgy, hogy azt akár beköltözésre kész állapotban mutatja be a potenciális vevőknek. A „staging” leginkább a bútorozásra utal, azonban a rendrakás, szelektálás, valamint kisebb-nagyobb fejlesztések is gyakran a felkészítési munkák közé tartoznak. 

Az ingatlanfelkészítés módszerét az USA-ban már öt évtizede alkalmazzák, rendkívüli hatékonyságának köszönhetően Európában is egyre elterjedtebb. A sikert számokkal is alátámasztják a tengerentúli statisztikák. Ezek szerint 

a felkészített ingatlanokra átlagosan 38-41 százalékkal magasabb ajánlatot tesznek a vevők

a hasonló, de nem felkészített ingatlanokhoz képest, és 52 százalékkal rövidebb idő alatt lehet eladni az ingatlan tanácsadók tapasztalatai szerint.

A home stagingnek több fokozata van, a felkészítés költségei emiatt jelentősen eltérhetnek, a tapasztalatok szerint az ingatlan értékének 3-5 százalékát érdemes erre fordítani.

A felkészítésre fordított összeg 102-909 százalékban megtérül.

Minél inkább lassul a piac, annál nagyobb szerepet kapnak az eladás esélyeit növelő módszerek. 

Amikor 2008-ban befagyott a kereslet, a felkészített lakásokat akkor is el tudták adni

– hangsúlyozza Vincze Edit, aki most reális esélyt lát arra, hogy a Magyarországon még mindig nem igazán elterjedt módszer most berobbanjon a köztudatba, és dinamikusan bővüljön a home stagelt ingatlanok száma és aránya. 

Nemrég annyira pörgött a lakáspiac, hogy pillanatok alatt vevőre talált a lakások többsége, és ezért gyakorlatilag semmit sem kellett tenniük az eladóknak. Csakhogy akik most elégedetten dőlnek hátra, hogy jó időben, gyorsan és minden erőfeszítés, befektetés nélkül eladták ingatlanjukat, nem is sejtik, hogy valójában veszítettek az üzleten.

Vevői preferenciák a lakáson belük
 

A professzionális módon felkészített, berendezett és akár át is alakított ingatlanokért ugyanis kimutathatóan többet lehet kérni és kapni. 

A szakemberek, az úgynevezett home stagerek egy teljesen új szemléletet visznek az ingatlanügyletekbe, mert pontosan tudják, hogy az érdeklődő, a leendő vevő, nem a tulajdonosok korábbi életét akarja látni, hanem olyan teret és enteriőrt, ahol el tudja képzelni a saját életét – mondja Vincze Edit. 

Első lépésben végeznek egy piackutatást, konkurenciaelemzést, hogy lássák, milyenek az adott ingatlan versenytársai, és milyen változtatásokkal lehet elérni, hogy a legmagasabb áron találjon vevőre.

Minden a rendrakással kezdődik, ami alapszolgáltatás, de nem is olyan egyszerű, mint sokan elsőre gondolják

– árulta el a home stager –, ugyanis a többség rengeteg és felesleges holmit halmoz fel az otthonában. Mindenekelőtt a személyes tárgyakat kell elpakolni, és még mindazt, amitől zsúfolt a lakás, a ház. Aki otthona értékesítésére, költözésre készül, érdemes a felkészülést pakolással, dobozolással összekötni, hiszen ez amúgy is szükséges lesz, ha elkel az ingatlan.

A felkészített lakások 80 százalékába egy bőrönddel be lehet költözni.
Forrás: OC, illusztráció

Már a rendezettség is sokat segít, de többnyire szükség van a bútorok átrendezésre is. 

A legkomplexebb csomag az átépítést és a bútorok, kiegészítő tárgyak kiválasztását, megvásárlását is tartalmazza. A végeredmény ilyenkor egy olyan lakás, amelybe a vevőnek vagy bérlőnek csak a bőröndjét kell hoznia.

A sikertörténeteket remekül lehet kommunikálni, ami segít abban, hogy a szolgáltatás egyre népszerűbb és keresettebb. Az eladók ugyanis látják, hogy miből mit tudnak a szakemberek varázsolni, és azt is, hogy az eredeti állapotában és felkészítve valóban sok millió forintos különbség van az eladási árban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.