BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Budapest nagy részén sem lehetetlen családi házat venni CSOK Plusszal

Tizennégy kerületben van megfelelő kínálat, bár az árra és a méretre is figyelniük kell a támogatást igénylőknek. A Duna House körképe az elérhető kínálatról, budapesti átlagárakról.

A budapesti adásvételek 12 százalékában szerepelt tavaly családi ház, aminek népszerűsége idén a CSOK Plusznak köszönhetően tovább fokozódhat,  ami az árakra is hatással lehet – prognosztizálja Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője. 

210403_dunahouse_32
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Meddig ér a csokosok takarója most?

A CSOK Plusszal házat vásárlók legfeljebb 2,1 millió forintos négyzetméterárig nézelődhetnek, a mozgástér a gyermekszám és az elvárt alapterület alapján változik. Az egygyermekes, első lakást szerzőknek viszont az egymillióval alacsonyabb négyzetméterárú ingatlanok jelentik a maximumot. 

A Duna House adatai alapján új építésű házat átlagosan 946 ezer forintos négyzetméteráron, használtat 665 ezer forintos átlagos négyzetméteráron lehetett vásárolni tavaly.

A Budapesten értékesített, összes használt és új családi házat figyelembe véve átlagosan 750 ezer forintot fizettek a vevők az önálló házakért a KSH Ingatlanadattár információi szerint 2022-ben. Ehhez képest a Duna House értékesítési adatai szerint 2023-ban mindössze közel 694 ezer forintnál állt meg az átlagos négyzetméterár. 

Használt családi házak átlagos négyzetméterára kerületenként
 

A tavaly értékesített fővárosi családi házak között viszonylag magas arányban, 10 százalékban jelentkeztek az új építésű ingatlanok, átlagosan 110,6 millió forint értékben,ami 117 négyzetméteres alapterületet jelentett. 

A használt családi házak 2023-ban 13 százalékkal drágultak, átlagosan 665 ezer forintos négyzetméteráron keltek el Budapesten. 

A használt, körülbelül 150 négyzetméteres budapesti házakért 2022-ben közel 90 millió forintot adtak a vásárlók, akik 2023-ban kisebb alapterülettel ellensúlyozták a drágulást, így átlagosan 112 négyzetméteres házakat vásároltak mindössze 74,2 millió forintért – összegezte a szakértő.

Mire kell figyelni a CSOK Plusz kapcsán?

Azoknak a családoknak, akik a fővárosban is elérhető otthonteremtési támogatás, a CSOK Plusz segítségével szeretnének ingatlant vásárolni, a szokásos paraméterek mellett kiemelten 

figyelniük kell a választott házak alapterületére és vételárára is. 

A támogatás igénybevételéhez az ingatlan vételára vagy bekerülési költsége – vásárlással egybekötött bővítés esetén a vételár és a bekerülési költség együttesen – nem haladhatja meg első közös otthon vásárlása esetén a 80 millió forintot, vagy egyéb esetben a 150 millió forintot. 

Real estate agent making a virtual tour of a house
Fotó: GettyImages

Fontos feltételek vonatkoznak a hasznos alapterületre is, aminél a meglévő és vállalt gyermekek számát is figyelembe kell venni. Lakás esetében kisebb alapterület is elegendő, míg az egylakásos lakóingatlanok, lakóházak esetében egy gyermeknél a 70, két gyermek esetén a 80, három vagy több gyermek esetén pedig a 90 négyzetméter a minimum.

Tizennégy kerület várja a családi házat keresőket

Egyes budapesti városrészek teljesen kiesnek a családi házat keresők preferenciái közül,

 ilyen a budai I., illetve a pesti oldal V., VI., VII., VIII., IX. kerület, ahol nincsenek ilyen ingatlanok.

Összességében a nagyobb ingatlanba költözők nyújtózkodhatnak leginkább, hiszen a számukra megszabott maximum  150 millió forintos értékhatár nagyobb szabadságot ad. Ők 2023-ban átlagosan 2,5 millió forintos négyzetméterárú házakat kínáló, XII. kerületen kívül elméletben szinte bármelyik budapesti kerületben találhatnak maguknak méretében és értékében is megfelelő, CSOK Pluszra alkalmas házat.

Itt vannak a bankok CSOK Plusz ajánlatai, nagy versenyfutás kezdődik

Miközben a CSOK Plusz önmagában a piaci hiteleknél jóval olcsóbb kölcsönt kínál az igénylőknek, a jogszabályok lehetőséget adnak a bankoknak, hogy még a meghatározottnál is kedvezőbb feltételekkel kínálják a termékeiket.

Ami az aktuális kínálatot illeti, a Duna House adatbázisában szereplő 

összes lakóingatlan közel harmada, 31 százaléka családi ház.

Az első közös lakásukat szerzők, köztük az összesen három vagy több gyermeket nevelők/vállalók számára lesz a legnehezebb a megfelelő ingatlan megtalálása, ugyanis a maximum 80 millió forintos értékhatárt és az esetükben elvárt 90 négyzetméteres minimum alapterületet csak alacsonyabb négyzetméterárak esetén tudják teljesíteni.

Ők maximum 888 ezer forintos négyzetméterárig nézelődhetnek, tehát a tavalyi kerületi átlagos négyzetméterárak alapján kizárhatják az eddig felsoroltakon túl a II. és a XIII. kerületet is a keresés során. 

Két gyermeknél a II. kerület a maga 1 millió forint körüli átlagos négyzetméterárával éppen csak szóba jöhet, ugyanis a kétgyermekes CSOK Plusz esetében ez a lehetséges négyzetméterár-korlát. Az összesen egy gyermeket vállaló és nevelő családok esetében pedig szűkösen, de a többi mellett akár még a XIII. kerület – ahol 1,14 millió forint volt az átlagos ár négyzetméterenként a házak tekintetében – is esélyes lehet.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.