Telekárak: jelentős a drágulás, pedig alig van vevő – nem járt jól, aki várt
Változatlanul Budapest az országos árrekorder a családi ház építésére alkalmas telkek átlagos négyzetméterárában, vidéken nagyságrendekkel olcsóbb árakat mutatott ki az Otthon Centrum (OC) országos felmérése. Eközben az egy évvel ezelőtti vevőszám majdnem a felére csökkent.

Fotó: Unger Tamás / Vas Népe
Továbbra is a fővárosban lehet a legdrágábban építési telekhez jutni. A családi ház, ikerház építésére alkalmas telekért a XIV. kerületben idén már 125 ezer forintot kértek négyzetméterenként, de a városszéli, budafok-tétényi XXII. kerületben is 80 ezer forint az átlagos négyzetméterár.
A Budapesthez közeli településeken is több tízezer forintos négyzetméterár az irányadó: az idei rekorder Nagykovácsi 70 ezer forinttal, míg Csömörön és Diósdon 60 ezer, Törökbálinton 57 ezer forint a fajlagos ár.
A Budapesttől való távolság perdöntő az árképzésben,
így a fővárosi ár töredékéért lehet telket vásárolni Cegléden és Esztergomban. A két településen a négyzetméterár átlagértéke 5 ezer forint.
A tavalyi év azonos időszakához képest 20 százalékkal emelkedett az átlagos telekár, ugyanakkor a vevők az előző évinél 40 százalékkal kevesebb építési telket vásároltak idén
– mondta Soóki-Tóth Gábor, az OC elemzési vezetője. A szakértő szerint ennek egyik oka lehet a CSOK körüli bizonytalanság, hiszen sokáig nem lehetett tudni, hogy lesz-e folytatása az állami támogatásnak, és ha igen, miként alakul át a támogatási rendszer.

Fotó: Kallus György / Világgazdaság
A nagyvárosok körében jelentős szórást mért az OC. A legdrágábban Székesfehérváron lehet telket vásárolni, ahol négyzetméterenként 51 ezer forintot kértek, míg Debrecenben 28 ezer forintot, Sopronban pedig 15 ezer forintot.
A sor végén Esztergom mellett Szekszárd végzett a megyei jogú városok között, ahol mindössze 10 ezer forintba kerül a családi házak építésére alkalmas telkek négyzetmétere. Igaz, a Tolna vármegyei megyeszékhelyen jellemzően a város külső részein, az infrastruktúra szempontjából kedvezőtlenebb telkeket értékesítették.
A kisebb települések még mindig olcsók
Négyzetméterenként néhány ezer forintért lehet telekhez jutni a kisebb településeken, amelyek emiatt relatíve olcsónak számítanak.
A családi és ikerházak építésére alkalmas telkek átlagos négyzetméterára országosan 20,4 százalékkal, 12,9 ezer forintra nőtt idén.
Az áremelkedés mértéke azonban jókora differenciát tükröz.
A jó helyen fekvő és kiépített infrastruktúrájú telkek áremelkedése jóval nagyobb volt a kedvezőtlen adottságúaknál, mivel előbbiekre sokkal nagyobb kereslet mutatkozott
– elemezte a trendeket Soóki-Tóth Gábor.
A telkek árazásában sokat számít a lokáció, például a vízparttól való távolság és a beépíthetőség, valamint a közművesítettség; ugyanakkor hatással van a fajlagos árra a méret is. Konkrétan, a kisebb telkek négyzetméterre vetítve jellemzően drágábbak, míg főként a vidéken és a kisebb településeken kínált, nagyobb telkek fajlagosan olcsóbbak.
Jön az elektronikus ingatlan-nyilvántartás, teljesen megszűnik a papíralapú rendszerJövő év végére teljesen elektronikussá válhat az ingatlan-nyilvántartás, a távlati cél pedig az, hogy aki az e-ügyintézést választja, 2026-ra már okostelefonról is teljeskörűen intézhesse hivatalos ügyeit – hangzott el a Lechner Tudásközpont e-ingatlan-nyilvántartást megvalósító, most zárult projektjének tájékoztatóján. |


