BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
VG Podcast, Óváry-Papp Nóra, Baker McKenzie

Megerősödtek a munkavállalók jogai Magyarországon – VG Podcast

A munka törvénykönyvének január 1-jével hatályba lépett módosításával a munkavállalók hatékonyabban érvényesíthetik jogaikat. Több esetben a munkaadónak kell bizonyítania, hogy jogszerűen járt el, és a joggal való visszaélés esetén például a bíróság visszahelyezheti állásába a munkavállalót. A munka törvénykönyvének módosításáról Óváry-Papp Nórával, a Baker McKenzie ügyvédjével beszélgettünk a VG Podcastban.

A munka törvénykönyvének január 1-jén hatályba lépett módosítására egyrészt a munka és a magánélet egyensúlyáról, illetve az átlátható és kiszámítható munkafeltételekről szóló uniós irányelvek átültetése érdekében került sor, emellett A munka törvénykönyvének hatálybalépése óta eltelt tíz év alatt szerzett gyakorlati tapasztalatok is indokolják.

tárgyalóterem
Fotó: Shutterstock

A módosításoknak köszönhetően a munkavállalói jogok hatékonyabban lesznek érvényesíthetők a bíróság előtt

– mondta Óváry-Papp Nóra. Hozzátette, hogy megnehezíthetik az elbocsátásokat, illetve a vállalatoknak intézkedéseket kell tenniük a munkavállalók rugalmas munkavégzésre vagy szülői szabadságra vonatkozó kérése nyomán. Emellett bővül a tájékoztatási kötelezettség köre is. A cégeknek érdemes felülvizsgálniuk, szükség van-e ehhez kapcsolódóan a folyamatok, munkaszerződések és szabályzatok változtatására, és célszerű új tájékoztatókat készíteniük az alkalmazottaknak. Emellett szükség lehet a kollektív szerződések kiigazítására is.

A módosítás kiemelt jelentőségű változása, hogy a joggal való visszaélés esetén új szabályokat vezet be az ezzel kapcsolatos igények érvényesítésére. 

A bizonyítási kényszer megfordul, és a munkáltatónak kell igazolnia, hogy nem élt vissza a jogával. Ha a munkavállaló a munkáltató intézkedése esetén úgy érzi, ennek során joggal való visszaélés történt, akkor elegendő, ha megjelöli azt az okot, amely szerinte az intézkedés tényleges kiváltója, és ilyenkor a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy az intézkedésre más, jogos okból került sor, és nem történt joggal való visszaélés. Ha pedig a munkaviszony megszüntetése során a cég joggal való visszaélést követett el, akkor lehetőség van bírósághoz fordulni annak érdekében, hogy a munkavállalót visszahelyezzék az állásába.

Béklyót kaptak a munkaadók: az év eleje óta nehezebb kirúgni a magyar munkavállalókat

A munka törvénykönyve több ponton is módosult január elsejével egy uniós irányelvnek köszönhetően, így a jövőben a munkavállalók elbocsátása a korábbiaknál sokkal nehezebb lesz. Ha a bíróság megállapítja, hogy a munkaadó jogszerűtlenül járt el, akár vissza is helyezhetik állásába a munkavállalót.

A módosítás értelmében a munkavállalóknak sokkal szélesebb körben lesz lehetőségük kiszámíthatóbb, kedvezőbb vagy biztonságosabb foglalkoztatási formát kérni munkaviszonyuk első hat hónapja után, ha ilyen a munkáltató tájékoztatása szerint elérhető. 

Ilyen például a teljes munkaidős vagy részmunkaidős foglalkoztatásra áttérés, a távmunkavégzés, a határozatlan idejű álláshelyre való áthelyezés. A munkáltató mindkét szülő számára köteles biztosítani a rugalmas munkavégzést gyermekük nyolcéves koráig vagy akkor, ha a háztartásukban velük élő személyt gondoznak. Mindkét esetben a munkáltatónak kell indokolnia a kérelem elutasításának okát. Ha ezt elmulasztja, vagy jogellenesen utasítja el a kérelmet, akkor a munkáltatói hozzájárulást a bíróság ítélete helyettesítheti.

VG Podcast, Óváry-Papp Nóra, Baker McKenzie
 

A munkaviszony alapesetben az apasági és szülői szabadság, valamint a hozzátartozó gondozása céljából igénybe vett munkaidő-kedvezmény ideje alatt sem szüntethető meg. „Figyelemre méltó újdonság az is, hogy a munkavállaló kérésére a munkáltató köteles megindokolni a munkaviszony megszüntetésére irányuló nyilatkozatát, még indokolási kötelezettség hiányában – próbaidős, vezető állású vagy nyugdíjas munkavállaló esetén – is, ha a munkavállaló arra hivatkozik, hogy a felmondás a gondozási célú munkaidő-kedvezmény, az apasági, szülői szabadság, a gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság igénybevétele vagy a kiszámíthatóbb és rugalmasabb foglalkoztatás iránti kérelme miatt történt. A felmondás bíróság előtt megtámadható, és a munkavállaló kérheti a visszahelyezését is” – emelte ki dr. Óváry-Papp Nóra.

Keresse a VG Podcastet a kedvenc alkalmazásán!

Spotify: VG Podcast

Anchor: VG Podcast

Google Podcasts: VG Podcast

Radio Public: VG Podcast

Breaker: VG Podcast

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.