Kiskereskedelem

Sikeres tárgyalások az exportpiacon

Jól halad az afrikai sertéspestis miatt elveszített exportpiacok újranyitását célzó munka, a fertőzéssel érintett megyéken kívüli területekről Hongkongba, Új-Zélandra és Kanadába már szállítható magyar sertésáru.

A Magyar Idők beszámolója szerint Nagy István képviselői kérdésre adott írásbeli válaszából kiderült, hogy az Agrárminisztérium eddig mintegy harminc, Európai Unión kívüli partnerországgal tárgyalt a kereskedelmi lehetőségekről, az elmúlt két hónapban összesen hat magas szintű, személyes egyeztetésre is sor került.

Hongkongba, Új-Zélandra és Kanadába már szállítható magyar sertésáru, emellett Macedónia is csak Heves megyére tartja fenn a tiltást, és Grúzia is megnyitotta határait a magyar termékek előtt.

Az exportpiacok visszanyerése mellett a minisztérium elsődleges feladata az is, hogy a házi sertéseket megóvják a megbetegedéstől – jelezte a tárcavezető. Magyarországon eddig kizárólag elhullott vaddisznókban mutatták ki a fertőzést.

Fotó: AFP/Frederick J. Brown

A miniszter közölte azt is, hogy baj esetén a járványügyi előírásokat betartó termelők kártalanításra számíthatnak, az állam az elhullott, illetve leölt állatok és a megsemmisített eszközök értékének száz százalékát megtéríti. Hozzátette, hogy

az Európai Uniótól is igényelhető támogatás a kártalanítási összeg 75 százalékára.

A tárca továbbá vizsgálja a támogatási lehetőségeket az esetleges közvetett károk rendezésére is. Szükség szerint kérelmezni fogják az Európai Bizottságtól a rendkívüli piactámogatási intézkedés jóváhagyását – olvasható a Magyar Időkben.

 

exportpiac sertéspestis
Kapcsolódó cikkek