Kiskereskedelem

Nagyot nőtt a magyar IKEA

Az augusztus végén zárult 2018-as üzleti évben 20 százalék feletti forgalomnövekedést érhetett el az IKEA Magyarország. Az előző évben 14 százalékos bővülés mellett 61 milliárd forint volt az árbevétele – derült ki a cég által a Világgazdaság érdeklődésére megosztott adatokból.

Az IKEA kereskedelmi eredményeiről bővebb és részletesebb tájékoztatást 2019 januárjára ígérnek, de a várhatóan 73 milliárd forintot meghaladó hazai értékesítés kapcsán már most közölték a svéd bútoróriás hazai leányvállalatánál, hogy 6,6 millió főre kúszott fel az egy évvel korábbi 5,5 milliós látogatószám, és 3,7 millió vásárlót szolgáltak ki az előző pénzügyi évben regisztrált 3,1 millióval szemben.

Fotó: Kallus György

Az Örs vezér téri (1990) és a budaörsi (1999) kirendeltség után tavaly júniusban, Soroksáron nyílt meg a harmadik magyarországi IKEA, az új áruház nagyban hozzájárult az impozáns növekedéshez

– mondta Mounia El Hilali, a vállalat Magyarországért, Csehországért és Szlovákiáért felelős kereskedelmi vezetője. Az e-kereskedelem erősödését mutatja, hogy a teljes értékesítés 5 százalékát már online bonyolították le. Mounia El Hilali hangsúlyozta, hogy a megkezdett átalakulással részben már elérték azt a célkitűzést, hogy valódi többcsatornás kiskereskedelmi vállalattá váljanak, amely – csatornától függetlenül – biztosítja a magas szintű vásárlói élményt.

A 34 ezer négyzetméteres soroksári üzlet csaknem 17 milliárd forintos beruházásból épült fel 2017 nyarára, az építkezésben másfél év alatt kétezer ember vett részt.

A legújabb és eddigi legnagyobb hazai IKEA-áruház vevőköre Soroksár mellett elsősorban a környező kerületek és a környékbeli települések lakosságára épül, de sokan érkeznek az autópályáról könnyen elérhető vidéki városokból, például Ceglédről vagy Kecskemétről. A már korábban is működő két üzlet látogatószáma nagyságrendileg nem változott, holott van átfedés területileg a vásárlók között.

További részletek a Világgazdaság csütörtöki számában

IKEA Magyarország
Kapcsolódó cikkek