Kiskereskedelem

Egyszerűen kérelmezhető a falusi kisboltok támogatása

Elindult a regisztráció a falusi kisboltok támogatására a Magyar Falu Program keretében.

Elindult a regisztráció a falusi kisboltok támogatására a Magyar Falu Program keretében. A program más elemeihez képest nem pályázni kell, hanem szintén digitálisan és egyszerű módon, de egyedi kérelem benyújtásával jelentkezhetnek az érdeklődő gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók vagy szövetkezetek.

Az ezres lélekszám alatti falvakban nem lehetnek életképesek a kisboltok

Nagy valószínűséggel az ezer és kétezer közötti lélekszámú településeken lehet megoldás a falusi kisboltok 45 milliárd forintos keretösszegű támogatása, így a dotáció körülbelül 400-600 településen segítheti a lakosság mindennapjait – mondta a Világgazdaságnak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke.

A támogatással kapcsolatos lebonyolító feladatokat ellátó Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. oldalán már megnyílt a lehetőség arra, hogy az érdeklődők egy előjegyzési űrlap kitöltésével jelezzék előzetes igényüket.

A regisztráció lehetővé teszi a személyre szabott tájékoztatást, ugyanakkor nem jár semminemű kötelezettséggel.

Az egyedi kérelmek benyújtására a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül lesz lehetőség, melynek határidejét legkésőbb 2021. április elsejéig felhívásban teszi közzé a támogató és a lebonyolító szerv.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A falusi kisboltok támogatásának részletszabályait tartalmazó rendelet megtalálható a kormány weboldalán és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján. A kérelmek beadásához további segítséget nyújt az általános tájékoztató és egy gyakori kérdéseket tartalmazó összefoglaló is, mely szintén elérhető a két szervezet honlapján.

A Magyar Falu Program negyedik pilléreként meghirdetett 45 milliárd forintos támogatás a 2000 lélekszám alatti településeken működő kisboltok fejlesztését, valamint a korábban bezárt egységek újranyitását hivatott segíteni.

A dotáció infrastruktúra-fejlesztésre, eszközbeszerzésre, ingatlanvásárlásra, illetve foglalkoztatáshoz igazodó bértámogatásra is felhasználható. A falusi kisboltok támogatása az alapvető élelmiszerek helyben elérhetővé tétele mellett, kiterjedhet postai szolgáltatások biztosítására, vény nélkül kapható gyógyszerek forgalmazására, és közösségi terek létrehozására is.

falusi kisboltok Magyar falu program
Kapcsolódó cikkek