A felsőoktatási intézmények épületbővítési és -felújítási programjának mielőbbi megvalósulása azért is indokolt, mert az elmúlt években -- a változatlan infrastruktúra mellett -- közel háromszorosára nőtt a hallgatói létszám. A világbanki hitel segítségével megvalósuló program három fő fejlesztési prioritást fogalmaz meg: önálló tanulóhelyek bővítése, a könyvtár, a olvasótermek, a kollégiumok fejlesztése, illetve új oktatási területek létrehozása. Emellett a felsőoktatás tartalmi és szervezeti fejlesztésére is lehetőség nyílik, erre 50 millió dollár vehető igénybe.
A tárca szerint a kisebb projektek leghamarabb 2002-ben, a nagyobb beruházások és fejlesztések 2003--2004 között készülhetnek el. Béres István szerint a program megvalósulása azért késik, mert a tervezettnél másfél-két évvel később teljesültek a programindítás feltételei: az újjászerveződött egyetemek és főiskolák különböző készültségi fokon állnak. A hitelmegállapodáshoz szükséges intézményfejlesztési és beruházási tervet csak egy részük készítette el, a többiek ma is dolgoznak rajta.
A kormánybiztos eredménynek könyveli el, hogy öt intézménnyel (Szegedi, Miskolci, Debreceni Egyetem, Nyíregyházi Főiskola és Sapientia Szerzetesi Főiskola) a minisztérium már aláírta a keretmegállapodást. Az intézmények már a konkrét beruházások terveztetésénél tartanak, és a tárca a kész terveket várhatóan 2001 első hónapjában megkapja.
A felsőoktatás korszerűsítésére és fejlesztésére az Oktatási Minisztériumnak 250 millió dolláros keret áll rendelkezésére, ebből világbanki hitel 150 millió, a költségvetési forrásjuttatás pedig mintegy 100 millió dollárnak megfelelő összeg. A világbanki hitel törlesztése a költségvetésből történik, 200 millió dollár épületberuházásokra és felújításokra költhető.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.