BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kancellárián dőlhet el Grespik sorsa

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Sem a Belügyminisztériumban, sem a Miniszterelnöki Hivatalban (MeH) nem tudják egyelőre, mikor foglalkoznak érdemben az immár teljesen kész "Grespik-jelentéssel", azaz a Fővárosi Közigazgatási Hivatalban (FKH) folytatott ellenőrzés megállapításaival. A Grespik-ügy, a közeljövőben várható bírósági ítéletek miatt, biztosan nem kerül le a napirendről.

A közeljövőben akár hetente születhetnek a Fővárosi Bíróságon az FKH külföldiek ingatlanszerzésével kapcsolatos határozatait jogsértőnek minősítő ítéletek, amelyekben egyúttal új eljárásra kötelezik a hivatalt. Szakértők szerint azonban az új eljárások határozatai is a bíróság előtt köthetnek ki, és az újabb ítéletek sem lehetnek igazán kétségesek, ha az FKH ténylegesen egyik főosztályvezetőjének nyilatkozata szerint jár majd el. A főosztályvezető azt mondta, a bíróság ítélete alapján lefolytatandó új eljárás menete az lehet, hogy a potenciális szomszédokat megkérdezné, zavarná-e őket a külföldi lakótárs. Ha igen, a közérdek sérelme miatt újból megtagadnák az engedélyt.
A szomszédok ilyen megkérdezése mindenképpen diszkriminatív eljárás lenne, hiszen ember és ember között nem lehet különbséget tenni származása, vallása, faji hovatartozása szerint -- hangsúlyozta lapunknak Szikinger István alkotmányjogász. Így a szomszédok már magánemberként sem hivatkozhatnának arra, hogy adott esetben egy kínai állampolgárt nem kívánnak maguk mellé, de egy közhivatal semmiképpen nem alapozhat erre döntést. A jogász szerint már maga az elképzelés is súlyosan alkotmánysértő.
Az ingatlanszerzést korlátozó határozatok közül egyébként jelenleg húsz-harminc fekszik a bíróságon, eddig két ügyben született lényegében hasonló, a FKH határozatát megsemmisítő ítélet.
A Belügyminisztériumban továbbra sem tudják, mikor kerülhet a miniszter és a felső vezetés előtti értekezletre az immár teljes Grespik-jelentés, azaz az FKH-ban készült vizsgálat záródokumentuma. Az anyagot ismerő szakemberek szerint a vizsgálat eredményei és a legújabb, bírósági fejlemények egyaránt indokolttá tennék a hivatalvezető menesztését, ez azonban a várakozások szerint már nem a BM-ben dől el.
A törvény szerint a hivatalvezetőt a miniszterelnök menti fel, a kancelláriaminiszter és a belügyminiszter közös javaslatára. A Miniszterelnöki Hivatalban ennek ellenére lapunk megkeresésére úgy válaszoltak, nem foglalkoznak a Grespik-üggyel.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.