Nagy Sándort választotta vezetőjévé tegnap az MSZP képviselőcsoportja. A 72 szavazatot szerzett győztes 21 vokssal előzte meg kihívóját, Lamperth Mónikát. A január 1-jével hivatalba lépő frakcióvezetés tagja lesz helyettesként Baráth Etele, Katona Béla, Keller László és Vancsik Zoltán, frakciótitkárként pedig az e tisztségében megerősített Göndör István. A házszabály szerint az MSZP három frakcióvezető-helyettesét illeti meg az Országgyűlés részéről honorárium, így a negyedik díjazásához a képviselőcsoportnak kell előteremtenie a szükséges összeget.
A fenti döntésekkel befejeződött az MSZP-ben a november végi kongresszussal kezdődött tisztújítási folyamat, s egyúttal a tisztségek szétválasztása is megtörtént. A párt és a frakció vezetői két kivétellel csak az egyik testületben vállaltak szerepet. Nagy Sándor elnökségi tag is, míg Keller László mint a központi pénzügyi ellenőrző bizottság vezetője állandó meghívottja az elnökség üléseinek.
Az elnökség csütörtöki megbeszélésén véglegesítheti tagjai körében a feladatmegosztást. Az előzetes konzultációk alapján -- úgy tudjuk -- várhatóan Szili Katalin elnökhelyettes a választási felkészülés politikai felügyeletéért és -- Baja Ferenc pártigazgatóval megosztva -- a szervezésért, Lendvai Ildikó alelnök a kommunikációért, Juhász Ferenc alelnök a képzésért, Lamperth Mónika az önkormányzatokért, Szekeres Imre az európai integrációval, Burány Sándor a gazdaságpolitikával kapcsolatos kérdések kezeléséért felelhet. Nagy Sándor tegnapi megválasztása előtt információink szerint azt jelezte, hogy a vidék ügyeivel foglalkozna szívesen. A párt országos választmánya is megkezdi munkáját az új elnök, Jánosi György irányítása mellett: szombati első ülésén a testület választási felkészülésben vállalt teendőit veszik sorra.
Az új irányítású frakció nem jár majd külön utakon, a politikai döntéseket továbbra is az elnökség hozza -- nyilatkozta lapunknak Nagy Sándor. Az új vezető hozzátette: a képviselőcsoportból nem lesz sem másik centrum, sem ellenpont. Nagy Sándor szerint "a frakció lehet a kormányprogram kimunkálásának a bázisa és szakmai háttere". A megválasztott frakcióvezető az MSZP parlamenti megnyilvánulásaiban nem tervez stílusváltást, a képviselőcsoport belső munkarendjében viszont korrekciókkal számol. A politikus elképzelhetőnek tartja egy kabinetrendszer létrehozását, úgy, hogy a jelenlegi munkacsoportok megmaradnának.