BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem tudnak magyar betegről

Nem tud magyar katonákat sújtó, úgynevezett Balkán-szindrómáról a koszovói békefenntartó misszió előző parancsnoka és orvosa. Hazatért belga katonák közül eddig öten meghaltak rákban, négyet ezzel kezelnek, és ötven olyan katonát tartanak nyilván, aki hazatérte után émelygésre és fejfájásra panaszkodik -- adta hírül az MTI.

Az elterjedt hírek szerint a NATO koszovói légitámadásai idején bevetett s a nagyobb hatékonyság érdekében gyengített uránnal bevont tüzérségi gránátok sugárterhelése okozhat esetleg rákos elváltozást. Eddig azonban nem került nyilvánosságra erre vonatkozó tudományos bizonyíték. A nemrégiben felmentett magyar misszióparancsok, Papp Gyula alezredes és Lukács György orvos-ezredes a Világgazdaságnak egybehangzóan állította: nem tudnak magyar betegekről. Lukács ezredes elmondta, hogy híresztelések ugyan voltak, de a műszerek a helyszínen nem mutattak a normálisnál nagyobb háttérsugárzást. A hazatérők komplett szűrővizsgálaton esnek át, amelynek eredményeképpen tudomása szerint nem vetődött fel semmiféle betegség magyar katonáknál.
Az AP jelentése szerint az európai NATO-tagállamoknál vizsgálat indult az ügyben. Spanyolországban a kezdeti szűrések negatívnak bizonyultak. Olaszországban viszont eddig tizenkét, a Balkánon szolgálatot teljesítő katonánál fedeztek fel rákos elváltozást. Az ügyben ENSZ-szakértők is vizsgálódtak Koszovóban, ők februárra készülnek el a jelentésükkel.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.