Magyarország a következő év végére szeretné elvégezni az európai uniós csatlakozáshoz szükséges jogharmonizáció döntő részét. Mindez jövőre megnövelt terheket ró az Országgyűlés törvényalkotási munkájára, mert bár 2002-re is átcsúszhat a felzárkózás egy része, a választási évben óhatatlanul tovább lassul a törvénykezés. Ehhez képest a 2001. első félévi törvényhozási terv "nem adja vissza azt, amire szükség lenne", mondja Nagy Sándor, az MSZP frakcióvezetője. Véleménye szerint legalább három területen vannak nagyon komoly elmaradások: a környezetvédelem, a vidékfejlesztéssel kapcsolatos kérdések (elsősorban ennek intézményfejlesztési oldala), valamint a társadalmi párbeszéd témakörébe tartozó törvények terén, s ezekre a jövő tavaszi menetrend sem ad választ. Szent-Iványi István (SZDSZ) úgy véli, hogy a háromhetes ülésrenddel eleve nehéz a lemaradás behozása.
Hörcsik Richárd, az integrációs bizottság fideszes alelnöke ugyanakkor úgy látja, a parlament hatpárti nyilatkozatának szellemében tartani lehet a jogharmonizációs ütemet. Szükség esetén pedig az integrációs bizottság javasolhatja a házelnöknek és a miniszterelnöknek a menetrend felgyorsítását. Hörcsik is elismeri azonban, hogy a kétharmados törvények elfogadásával lehetnek gondok. Kritikusnak ígérkezik a médiatörvény módosításáról márciusban ismét benyújtandó törvényjavaslat. A szocialista és a szabad demokrata álláspont szerint továbbra sincs esély a konszenzusra, ha a törvény elfogadása előtt nem sikerül rendezni a médiakuratóiumokban kialakult helyzetet. Először be kell tartani egy törvényt, és utána beszélni arról, hogyan lehet módosítani, fogalmaz Nagy Sándor.
Szájer József, a Fidesz frakcióvezetője a múlt hét végén levélben hívta egyeztetésre Nagy Sándort. A legnagyobb kormánypárt képviselőcsoportjának első embere témaként éppen a jogharmonizációs és a kétharmados törvényeket jelölte meg. A megbeszélésre februárban valószínűleg sor kerülhet, miután a szocialista "címzett" jelezte: kész áttekinteni a feladatokat. Nagy Sándor ugyanakkor hozzátette: világossá kell tenni, hogy a Fidesz kíváncsi-e az MSZP véleményére is, vagy csak a számára fontos ügyekről akar tárgyalni.
Az uniós megbízottak a jövő évi törvényhozási menetrend kapcsán nem foglalnak állást, csupán korábbi fenntartásaikat ismétlik meg. Még egy Magyarországhoz hasonlóan jól felkészült tagjelölt sem írhatja alá a csatlakozási szerződést, akár a tárgyalások sikeres befejezését követően sem, ha nem tesz eleget a tagságra való felkészülés feladatainak -- figyelmeztet Michael Lake. Az Európai Bizottság budapesti delegációjának vezetője a Világgazdaságnak nyilatkozva annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a közösségi joganyag átvételének nemzeti programjában (ANP) szereplő vállalások teljesítésére legyen meg az anyagi fedezet az egyes minisztériumok büdzséjében. Szerinte ugyanis az ANP anyagi fedezete nem teljesen átlátható.
A delegáció egyébként jelenleg tanulmányozza, hogy a napokban elfogadott 2001--2002-es költségvetés elég forrást tartalmaz-e a felkészülésre. Az viszont biztos, hogy nincs már idő további késésekre a közösségi joganyag átvételében -- húzta alá a nagykövet.
Más forrásból lapunk úgy értesült, hogy akár 350 is lehet azoknak a kormány- és miniszteri rendeleteknek a száma, amelyek meghozatalával Magyarország elmaradt saját jogharmonizációs programjához képest. A jogharmonizációs rendeletek meghozatala terén több szakértő szerint még nagyobbak az elmaradások, mint a parlamenti törvényhozási munkában.
Martonyi János külügyminiszter ezért információink szerint sorra találkozik a leginkább érintett tárcák vezetőivel, hogy egyeztesse a lemaradások behozásának ütemezését. Mint ismert, november végén a kormány határozatot hozott valamennyi elmaradás március végi -- illetve a döntő többség január végi -- felszámolására. Szakértők szerint szinte bizonyos, hogy teljes sikert nem lehet elérni, de nem mindegy, hogy mekkora hányad esetében sikerül eredményt felmutatni. Az egyik kulcstényező e tekintetben is az összes késés mintegy harmadát felhalmozott környezetvédelmi tárca rendelet-előkészítő és -alkotó teljesítménye lesz.